Színház lesz a fürdőben

Színpad

 

A fővárosi strandok is küzdenek a válsággal. Korábban évről évre csökkent a szezonban a látogatók száma, tavaly azonban - a bevezetett kedvezményes jegyrendszernek köszönhetően - hirtelen megugrott. Tekintettel az általános gazdasági helyzetre és a kényszerű jegyáremelésre, a Budapest Gyógyvizei Zrt 2009-ben nem reméli a látogatók számának további növekedését, de bízik abban, hogy sikerül megtartani a legutóbbi látogatószámot. Ezt nem csupán kedvezményekkel igyekszik elérni.

 
Nyitunk a kultúra felé - avatott be Ferenci Tibor, a részvénytársaság vezérigazgatója. Ez nem újdonság, hiszen a Cinetrip már előzőleg is tartott előadásokat a Gellértben (idén a Széchenyiben fog), és a Dagályban is rendszeresen voltak könnyűzenei koncertek. Sőt 2008-ban hirdették meg először a Múzeumok éjszakája mintájára a Strandok éjszakáját (ezt idén június 19-én ünneplik vetítésekkel, koncertekkel, bemutatókkal, fürdéssel.) Ebben a szezonban eredeti ötlettel állt elő az üzemeltető cég.
 
Kortárs magyar drámaszerzőt kértünk fel arra, hogy a Gellért fürdő terére írjon darabot, amit péntek és szombat esténként játszanak majd - árulta el Ferenci Tibor. A szerző kilétét azonban titokban kívánta tartani a vezérigazgató, mert a szerződéseket még nem írták alá. Egyelőre hasonlóan titokzatos annak a Kossuth-díjas írónak a személye is, akit fürdőbeli felolvasó estre kértek fel. A titokra azonban, az ígéretek szerint, hamarosan fény derül.