Színházak találkozása

Színpad

(MTI) - Tizennégy produkció szerepel a június 8-án kezdődő Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) idei versenyprogramjában - tudatta a Magyar Színházi Társaság hétfőn az MTI-vel.
A magyar színházi világ legnagyobb rendezvényének előadásait Márton András színművész választotta ki a magyar nyelvterületen általa szemlézett 140 darab közül - írta a társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A kaposvári Csiky Gergely Színház két produkcióval vesz részt a találkozón. Michael Frayn Veszett fejsze című darabját Mohácsi János, Szép Ernő Tűzoltó című művét Molnár Keresztény Gabriella rendezésében láthatja a közönség.
A budapesti Örkény Színház társulatától Roland Schimmelpfennig Nő a múltból, a szintén fővárosi Katona József Színháztól pedig William Shakespeare műve, a Troilus és Cressida látható. A rendező Ascher Tamás, illetve Silviu Purcărete.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabjával szerepel Pécsett, az előadást Vladiszlav Troitskiy rendezte. A Miskolci Nemzeti Színház Paolo Magelli-Alexander Balanescu-Željka Udovičić Agyő Európa, Európa agyő című művét viszi színre, a rendező Paolo Magelli.
A budapesti Új Színház művészei Vidnyánszky Attila rendezésében Line Knutzon Közeleg az idő című darabjával lépnek fel, a Pécsi Harmadik Színház Háy János Gézagyerek című darabját adja elő, a rendező Vincze János.
A zsűri és a publikum Georg Büchner Woyzeck című darabját a Kolozsvári Állami Magyar Színház, Friedrich Hölderlin Empedoklész című művét a budapesti Bárka Színház előadásában láthatja. A rendező Mihai Măniuţi, illetve Balázs Zoltán.
A Budapesti Kamaraszínház társulata Jean Anouilh Médeia című darabjával lép fel, amelyet Victor Ioan Frunză rendezett, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház színészei pedig Bodó Viktor rendezésében Manuel Buno Esztrád sokk című művével vesznek részt az eseményen.
Pintér Béla és társulata Budapestről a Pintér Béla által írt és rendezett, Anyám orra című darabbal lép a bírálók és a közönség elé, a budapesti Krétakör Színház és a Thália Színház közösen Henrik Ibsen Peer Gynt című művével jelentkezik.
Jordán Tamás, a rendezvénysorozat ügyvezetője korábban arról tájékoztatott, hogy a június 17-ig tartó találkozó üzleti terve mintegy 180 millió forint, amelyből 140 milliót Pécs városa és a kulturális tárca fele-fele arányban áll. A fennmaradó részt a jegyeladásokból és szponzori hozzájárulásokból fedezik. A jegyeket május 9-től árusítják.
A rendezők valószínűsítik, hogy a fesztivál 10 napja alatt a legtöbb előadást telt ház előtt játsszák majd, és a vendéglátóhelyek is megtelnek vendégekkel. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a POSZT mintegy 50 ezer látogatót vonz, ebből 10 ezren láthatják a versenyprogramban szereplő előadásokat.