Díszletek-terek-dimenziók-döntések

- Korán kelő ember? Nagykovácsiból a Nemzeti Színházba kora reggel időben beérni nem kis teljesítmény. Gondolom, haza sem délután négykor indul, így elég hosszú a nap
- Igazság szerint, 7 óra körül még nem oly' zsúfoltak az utak, viszonylag gyors a közlekedés. A nap hossza pedig? A főiskola után Nyíregyházán dolgoztam, valószínű, akkor romlott el az alvókám. Mindig a hajnali vonathoz kellett igazítani a felkelést; beállt egy bizonyos életritmus. Való igaz, korán kelek, későn fekszem: sok minden belefér egy munkanapba.
- Igazán nem szeretnék csapongani, de egy nagyon friss hírre, a színházi épület-átalakításokkal összefüggő tárgyalásra kíváncsi lennék: született-e valami konkrét megállapodás?
- Lényegében igen. Ott tartunk, hogy egy vázlatterv készül el, ami mellé már egy költségbecslést lehet rendelni, illetve meg kell néznünk néhány jogszabályt is.
- Túl azon, amit a statikus vagy a hivatalnok mond, az építész-tervező, Siklós Mária szava fontos. Adja-e áldását az amfiteátrum beépítésére és más változásokra?
- Úgy tűnik, tudunk együtt dolgozni a terveken.


A Nemzeti Színház épülete		Nemzeti Színház - belső tér

- Váltsunk témát, ha megengedi! Egy programfüzetben olvastam, hogy Kertész Imre Sorstalanság című regényét Darvas Iván előadásában hárman, közösen rendezik. Netán kacérkodik a rendezéssel is?
- Ez egy elírás lehet. Több darab díszletét terveztem az elmúlt években a József Attila Színházban. Léner Péter még tavaly megkért, hogy Darvas művész úr felolvasó produkciójához találjak ki egy alkalmas teret. Igazság szerint helyesebb úgy fogalmazni, hogy többen vettünk részt a megvalósításban, így az lett volna a korrekt, hogy az előadást létrehozták: és következnek a nevek.
- És a rendezés? Foglalkozik a gondolattal?
- Meglegyintett már, hazudnék, ha letagadnám. De úgy alakul az életem, hogy nagyon sok mindent kell még tanulnom tervezőként is. Sok lehetőség, izgalom van a munkáimban. Amikor egy új díszleten gondolkodom, akkor egy kicsit meg is rendezem az előadást. Néha talán túl erősen is van egyfajta vízióm a születendő előadásról, és ezt nem mindig látom viszont. Meg bizonytalan is vagyok, s erre nem mindig kapom meg a rendezőktől a bizonyosságot. Nos ilyenkor természetes, hogy ébred egy olyan igény vagy vágy, hogy ezt "meg kellene rendeznem!" vagy csak felsóhajt magában az ember: - "jaj, ezt nem így kellett volna megoldani!" De hát a színház lényege a közös alkotás.

- A színpadkép kialakítása kreatív munka. Ebben egyetértünk. Abban is, hogy a színház "csapatjáték." Szab-e határt, állít-e korlátot ez a tény az alkotói szabadságnak?
- Hogyne, sokszor kell megalkudni! De itt van a szakmám leglényegesebb pontja, ami miatt nagyon szeretem: az, hogy a díszlettervezés egy köztes állapot. Egyfelől meg van az a lehetőség, hogy teremts egy világot. Megjegyzem, ez óriási felelősség is egyben, mert három-négy órára egy általam teremtett térbe-időbe belekényszerítek embereket. Másfelől, mikor létrejön egy díszletterv - párhuzamosan, és nem mindig tetten érhetően -, már a konkrét megvalósításon is gondolkodom. Ha például azt mondom, ide jön egy kék kocka, az is kérdés, milyen nagy , milyen kék , milyen anyagból ! Hiszen a díszlet mellett ott a jelmez, ott a színészek mozgásához szükséges tér is, amivel összhangban kell lennie. Az sem elhanyagolható szempont, mennyibe kerül majd, hol, ki és mikorra gyártsa le?! Hadd kapcsoljak itt vissza a bevezető kérdésre: hosszú-e a nap? Igen, hosszú, mert egy folyamatos munkának van egy lendülete, ami nem áll meg a munkaidő elvi végeztével.

- A pénz mindig fontos?
- Igen is meg nem is. Eddigi munkáim során több kiemelt költségvetésű produkcióban részt vehettem . De a számomra szellemileg és kulturálisan fontos teljesítmények többsége alternatív színházakhoz, műhelyekhez, vagy produkciókhoz kapcsolódik. Itt sok esetben születik meghatározó, jelentős művészi érték, de nincs annyi pénz a megvalósításra, mint a másik oldalon. A "relatív szegénység" gátja a teljesítménynek, ugyanakkor inspirál is az alkotásra. Azonnal hozzá teszem, nem jól van ez így! Egyes alternatív közösségek a jelenlegitől jóval több támogatást érdemelnének!

- Megalkotta a díszletet, él a tér, aztán tíz-húsz vagy esetleg több száz előadás után lekerül a színlapról a darab. Vele együtt eltűnik a munkája is. Hogyan érinti ez a fajta elmúlás?
- Szerintem, ez teljesen rendben van. Ma már sokféleképpen lehet dokumentálni egy produkciót. A színház magában hordja ezt az "elmúlást, eltűnést". Ettől is válik izgalmassá. A díszlet is, mint az előadás vagy a színészi teljesítmény, akkor és ott, egy estére érvényes. Alkalmazott művészet, egy meghatározott időre szól. Elmondok egy példát, ha megengedi! A Katona József Színházban történt. Vajda László, szerepe szerint a színrelépésekor egy szót keres, ami a teret határozza meg: alaprajz vagy valami hasonló. A díszlet - alkalmazkodva egy visszaemlékezéshez - képkeretekből állt. Egyik este Vajda előre jött a dobogó széléig, oda, ahol egy elképzelt fal volt. A megfelelő szó keresése közben a nem létező falat végighúzta a kezével. Ez által egy "díszletet", egy teret alkotott. Arra az estére az egész díszlet egy más dimenzióba került. Az emlék megmarad, de ezt az "alkotást" hogyan őrizzem meg?

- Harmincas-negyvenes éveinek fordulóján a Nemzeti Színház kreatív igazgatója. Elég gyors karrier. Egyetért ezzel?
- Így is nevezhetjük. Azt hiszem különösen szerencsés embernek tekinthetem magamat és ez a szakmában igen fontos tényező. 1963-ban születtem Budapesten. A Képzőművészeti Főiskola díszlet-jelmeztervező szakán diplomáztam, Székely László volt az osztályfőnököm. Ezt követően, egy-két kivétellel, megfordultam a legtöbb színházban. Rendszeresen dolgoztam és dolgozom az RTL-nek, a TV2-nek; nyolc évig voltam a Magyar Televízióban tervező. Nem mindig volt azonban teljes terhelés, így aztán elég sok színházban, alternatív társulatban dolgoztam. Többek között a Merlin Színházban is. Itt találkoztam Jordán Tamással, s mikor kinevezték a Nemzetibe, engem kért fel a színház arculatának kialakítására, a díszlet, a jelmez, a látvány irányítására. Jobb szó helyett a kreatív igazgató elnevezést írtuk a névjegyemre. A tényleges munkámat az angol "art-director" talán pontosabban lefedi.
- Családja, minden bántó él nélkül, különleges művészcsaládnak mondható. Huga, Horgas Eszter neves fuvolaművész. Öccse, Ádám, szintén színházi berkekben ismert. Nem kínálja magát egy közös munka?
- Mindenek előtt: négyen vagyunk, van még egy lánytestvérem: ő Horgas Judit, angol tanár, most már mondhatom: író is. A szüleink - Horgas Béla és Levendel Júlia - által létrehozott Liget című folyóirat munkatársa. Igazság szerint, Eszter kialakította maga körül azt a környezetet, arculatot, amibe nem lenne szerencsés belefolyni. Ádám öcsémnek önálló társulata van, ez az Atlantis Társulat. Itt működik az együttdolgozás, a produkciók díszleteit én terveztem.
- Van-e olyan vágya, mint a színészeknél a szerepálom? Van-e olyan darab, aminek a díszletei egyfajta alkotói csúcsot jelentenének?
- Nincs ilyen. Voltak olyan produkciók, amikre valóban nagyon vágytam. Ezek egy része teljesült is. Inkább azt szeretném, hogy amivel éppen találkozom, arra minél jobban tudjak koncentrálni, hogy minél kevesebb hiányérzet maradjon bennem.

fotók: Horgas Péter archívuma

Díszletek-terek-dimenziók-döntések

Színpad