Egy kozmopolita szépség

- Nem hiszem, hogy volt része valaha olyan sztárolásban, mint éppen az idei filmfesztiválon, ahol a ceremónia háziasszonya volt, díjakat adott át, saját filmet is képviselt (Mátrix - Újratöltve). Mivel magyarázza a személyét övező nagyfokú érdeklődést?
- Ha azt felelem, hogy elismeréssel, akkor az nagyon, de nagyon nagyképűen hangzik. Nem hiszem ugyanis, hogy oly sokat tettem volna le eddig a nemzetközi film "asztalára". Sokkal inkább megelőlegezett bizalomnak, biztatásnak érzem. Nem titok, mennyire szeretem Franciaországot, a francia filmet, Cannes-t.
- Mit szeret benne?
- Mindent, a nyelvet, az embereket, a franciáknak és azon belül is a francia filmszakmának az eltökéltségét egyfajta identitás megőrzésére. Végső soron erről szól ez a fesztivál, hogy itt, Európa közepén találkozót ad egymásnak a világ filmművészete, filmipara, hogy ehhez a találkozáshoz minden körülmény adott: a táj, az infrastruktúra, a gondolatiság.
- Soha nem tartott attól, hogy úgymond "megkövezik" ezért a franciaimádatért hazájában, Itáliában ?
- Miért tartottam volna? Ez csak gazdagítja az olasz identitásomat, aminél mellesleg fontosabbnak tartom, hogy Európát élem meg nagy hazámnak, miközben a kíváncsiságom, a lehetőségeim, az érdeklődésem éppúgy vonz másfelé is.
- Például Amerikába, Hollywoodba?
- Például. De oda is magammal viszem az európai kultúrámat, ami nem mondom, hogy több, jobb vagy szebb, mint az ottani. Mindenesetre más.
- Messziről indult ennek a világutazásnak a megtételére - nem csak földrajzi értelemben. Jól gondolom?
- Ahogy vesszük. Szülővárosomban, Peruggiában maradva nem sok lehetőségem lett volna. Igaz, nagyon szeretem a festészetet és a szobrászatot, amit szívesen tanultam volna, ha fikarcnyi tehetségem is van hozzá.
- Helyette, ha jól tudom, jogot hallgatott
- Három év után abbahagytam, mert összeegyeztethetetlennek tűnt időben, energiában a modellkedéssel.
- Mit keresett és mit talált meg modellként - a szakmai sikerek és az anyagi biztonság mellett?
- Röviden fogalmazva: önmagamat. Önmagam korlátait. Tudja, amikor az ember tizenkilenc éves, egy dolog foglalkoztatja szenvedélyesen: a függetlenség megszerzése.
- És a modellszakmában rátalált erre a függetlenségre?
- Egy biztos, olyan függőséget választottam, amiben maximálisan kibontakoztathattam bizonyos képességeimet. Jobban mondva kipróbálhattam, mit tudok kihozni az arcomból, a testemből. Kívülről, a külsőségek felől indultam el befelé. Egyszerre kemény, fárasztó, érdekes, szép iskola volt ez a filmezéshez, hiszen a kameraközeli állapottal, létezéssel kezdődik a filmszínészi munka.

- Tornatore az én szerencsecsillagom. Évekig álmodoztam arról, hogy vele forgassak, és lám valóra vált ez az álom.
- Rajta kívül kik azok az olasz rendezők, akikkel szívesen dolgozna?
- Az élők közül Roberto Benigni. A halottak névsora ennél azért hosszabb: Fellini, Rossellini, De Sica, Visconti.
- És hozzá a magyarázat?
- A magyarázatom inkább érzelmi, mintsem "értelmi". ők az én kultúrám. Az ő kameráik előtt az olasz nők egyszerre voltak szépek és csúnyák, harsányak és nagyon nőiesek, szenvedők és szenvedélyesek.
- Sokan mondják, ön visszaidéz valamit a Loren-, Cardinale-, Lollobrigida-féle mediterrán szépségideálból. Erről mi a véleménye?
- Megtisztelő a hasonlat, és lélekben úgy érzem, hogy közéjük tartozom. Hiszek egyfajta érzelmi-női folytonosságban, ami végigível korokon, nemzeteken. Egy szó, mint száz: gyönyörű örökség az övék, amit nem szeretnék "megcsalni".
- Értsem úgy, hogy nem szeretne az alakításaival, a választásaival csalódást okozni a nézőknek?
- Igen. Habár egy színész, sokszor egy rendező sem tudhatja, mi kell a nézőknek. Amikor teszem azt a Visszafordíthatatlant elvállaltam, tisztában voltam azzal, hogy nem Hófehérke szerepére szerződtem le. Azzal is számoltam, hogy a választásom sokakban megrökönyödést, ellenérzést kelt. De a lehető legjobbkor jött ez a film Gaspar Noéval. Belülről már megérett bennem a szándék, hogy összetörjem a rólam élő, részben igaz, részben hamis képet a nőről, akit csodálnak, akinek minden olyan sima és rendezett az életében. Hogy kitörjek a szép nő skatulyájából.
- És mit gondol, sikerült, megérte?
- Nekem, Noénak mindenképpen. Soha nem éreztem ilyen totális szabadságot egy forgatáson.
- Egy színész szabadsága, és ebbe a másik oldal képviselői, a közönség, a rajongók ritkán gondolnak bele, eléggé behatárolt, nem?
- Ahogy vesszük. Korlátok minden mesterségben vannak, a szabadságom abban áll, hogy milyen mértékben vagyok képes elfogadni ezeket a korlátokat. A színészetben azt tartom csodálatosnak, hogy inkább szórakozás, örömforrás, mint munka számomra.
- És mi jelenti benne a legnagyobb örömet?
- Azok a nagyon intenzív, szinte mágikus pillanatok, amikor sikerül eltalálni egy figura igazságát. Ilyenkor úgy érzem, több méterrel a valóság felett lebegek.
- Ám előbb-utóbb a földre ér.
- Na és? Tele vagyok energiával, optimizmussal. Úgy alakult, hogy mostanában alig marad időm két forgatás között. Rengeteg ajánlatot kapok, amire nehéz nemet mondani.
- A köztes állapotot mivel tölti a legszívesebben?
- Inkább azt mondanám, kivel, kikkel. A családommal, a barátaimmal, kedvenc zeneszerzőimmel, Verdivel és Beethovennel.
- Nyilvánvalóan az is hajtja egyik forgatástól a másikig, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg.
- Nemcsak erről van szó, de persze erről is. Az időt nem lehet megállítani, és amit ma kínál nekem a sors, azt nem halaszthatom el másnapra.
- Legutóbb Mel Gibsonnak mondott igent Mária Magdolna szerepére. Elárulható, milyen lesz az ő felfogásában ez a krisztusi történet?
- Annyi bizonyos, hogy nem szokványos. Én csak egy vagyok a film számos szereplője közül, akik elmesélik Krisztus életének utolsó tizenkét óráját.
- Gibson köztudottan hívő katolikus. Ön hogyan áll a hittel?
- Az én hitem a remény, hogy holnap mindig egy új, csodálatos napra ébredek!