Egyszemélyes létezés, avagy miért is stúdiószínház?

Egyszerű dolgom lenne, ha egy rövideb-hosszabb beszélgetés után lejegyezném a főbb életrajzi adatokat, a sikereket, a főszerepeket.
Egyszerű dolgom lenne, ha nem az erdélyi színész házaspárt, Kiss Törék Ildikót és Varga Vilmost kellene bemutatnom. A valóság az, hogy ülünk az Andrássy úton a művészkávéházban, s ha a magnó nem menne, csak egy bonyolult kép maradna a röpke órából: ízes magyar beszéd, a vélemény szuggesztív kinyilvánítása, több évtized tapasztalatából fakadó mély meggyőződés, hihetetlen alázat a színészmesterség iránt. Szerencsére, a technika a részletekre is "figyel."

A pódiumszínház, a kamara-formáció egy létforma számukra. Jóllehet, mindketten játszanak magyarnyelvű színházban Nagyváradon, saját műsoraikra, mi több, saját színházukra, a Kiss Stúdió Színházra az "egyszemélyes" műfajok a jellemzők. Létformájuk ez a felállás? - kérdem őket egyszerre, meghagyva nekik a döntés jogát, ki is kezdje a választ.
Vilmos magvas rövidséggel nyugtázza a kérdést: - Az. Már az! Harminchárom év távlatából, mióta folytatom ezt a "magányos farkas" műfajt, a pódium-színpad műfaját, öröm és kételyek ízei tolulnak fel bennem. Jártam az országot, ahogy a nagyszínházi feladatok engedték, vonattal, autóstoppal, repülőgépen. Több mint ezer pódiumfellépéssel a hátam mögött, ma is zakatolnak bennem Ady, Villon, Páskándi, Kányádi versei.
Ildikó azzal egészíti ki férjét, hogy lehet ugyan vizsgálni, miért így alakult az életük, a végeredményt nem változtatná meg. - Van ennek a kamaraműfajnak egy emberközeli arca: nagyon szép! A nagy térben olyan eszközöket (is) kell használni, amiket itt, mint színész tudok megoldani. És ez a fontos! Akár otthon, a hatvanöt fős pinceszínházban játszom, akár egy hideg templomban. De jobban is szeretek inkább nyolcvan gyerek előtt szerepelni, mint kétszáz fős közönség előtt megjelenni. Könnyebb a kontaktusteremtés, jobban érvényesülnek a gesztusok, a mimika. Nem kell megemelni a hangom, ha valaminek nyomatékot kívánok adni.

Kiss Törék Ildikó (fotó) Petrozsényben született, középiskolai tanulmányait Kolozsvárott végezte.
Színidiplomát 1967-ben szerzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben.
Először Temesvárra szerződött, majd 1970-től a nagyváradi Állami Színház tagja.
1980-89 között a magyar tagozat művészeti vezetője. Móricz, Kohut, Shakespeare, T. Williams darabjaiban játszik főszerepeket.
Önálló pódiumműsoraival számos erdélyi és magyar városban szerepelt.
Az első magyar magánszínház, a Kiss Stúdió Színház igazgatója, annak 1994-es alapításától.

Varga Vilmos Hegyközkovácsiban született, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerez diplomát 1958-ban.
Pályáját a temesvári Állami Magyar Színházban kezdi. Itt tíz éven át alakított főszerepeket.
1969-ben szerződik a nagyváradi Állami Színházhoz, ahol a magyar tagozat tagja.
1985-ben fejezte be a bukaresti Színház-és Filmművészeti Főiskola rendezői szakát.
A Kiss Stúdió Színház művészeti vezetője annak alakulása óta.
Szerepei között kiemelkedő Lope de Vega, Madách, Gorkij, Moliegrave;re, Csehov figuráinak interpretálása.
Alakításait világos, egyénien tagolt szövegmondás, plasztikus játék jellemzi.
Előadó estjei ismertek és népszerűek nem csak Romániában, de külföldön is!

Varga Vilmos (fotó) egy vele készült hosszabb rádióriportban említi, hogy ifjúkorában egyebek mellett sofőr, garázsmester is volt.
Mindazok után, hogy édesapja tanítóskodott, ő maga közgazdasági középiskolát végzett. Beépítette-e, beépíti-e a munkásélet tapasztalatait a jelen alakításaiba? - kérdem egy óvatlan pillanatban. - Hát hógyne! - válaszolja széles gesztusokkal.
Páskándi Géza: Kérjük a lábat letörölni című darabjában a lumpenproletárság szélén lévő, tolószékes portások vannak. Aki nem ismeri ezeket a létformákat, ne is kísérletezzen, hogy meg tudja oldani a feladatot.
Ildikó azzal toldja meg, hogy volt nekik egy nagyon bezárt és fenyegetett időszakuk. Ezek is beépülnek a játékukba. Beleégetődik a tudatodba! Ezt nem lehet megtanulni! - mondja. Egyik gyerekműsorát Gyergyószentmiklós környékén szervezték, négy-öt előadást kértek a kis falukban. Mire kiért a hegyekbe, leesett a hó, veszélyes volt a közlekedés. - Ott ültem egy autóban, hideg volt, se egy telefon, se egy segítő kéz, ha valami baj történne. Egy húsz kilométeres szakaszt mésfél óra alatt tettem meg; végül odaértem.
Borzalmas élmény volt, de a közönség szeretete, az aggódásuk - nem remélték, hogy elmegyek - mindenért kárpótolt - eleveníti fel egy élményét Ildikó.

A művészházaspár napjait elsősorban saját színházuk menedzselése tölti ki. Ildikó - szerepei mellett - sorra írja a pályázatokat, szervez, egyeztet. Férje rendez, díszletet tervez, ha kell zenét szerkeszt.
"Telhetetlenek!" Két éve hozták létre a Kárpátmedencei Stúdiószínházak Fesztiválját.
Álmok és valóság között egyensúlyoznak. Valaha a falusi tanítóra azt mondták: lámpás. Ők is ilyenek: égnek, világítanak! Hitük megóvja őket a szédüléstől, előadásaik nyomán a nézők lelkébe vésődött emlék a fenntartó erő munkájukban!

Fotó: Peti Péter

Egyszemélyes létezés, avagy miért is stúdiószínház?

Színpad