A Filmünnep, a Cserhalmi, meg a legenda

Nem annyira, mint a még nálam is idősebbek. Voltam én itt párszor, először még csak lógós gyerekként, valakikhez csapódva. Később a Mephistóval még a legjobb alakítás díját is elnyertem itt, de ez már régen volt, nagyon régen. Sokan nincsenek itt, ez feltűnt Enyedi Ildi dokumentumfilmjében. De hát ez a rend. Sajnos.

A korábbi szemledíjasként választhatott egy filmet a Filmünnep programjába, s egy beszélgetést is vezetett Antal Nimród rendezővel. Miért pont a Kontrollt választotta?

Nagyon szeretem ezt a fiút, kicsit apa-fiú kapcsolat van köztünk.

Ön érti, mit ünnepelnek Pécsett a Filmünnepen?

Igazából semmit nem ünnepelnek, de Pécs felé a vonaton annyi emberrel találkoztam, tíz éve Pesten nem találkoztam ennyivel. Hirtelen egymásra szabadultunk. Valakivel vagy öröm találkozni, vagy nem. Ha ezt ünnepnek nevezik, a fene megette, hadd legyen! Amit ünnepelni lehet, az, hogy ad egy esélyt, hogy néhányan elgondolkozzanak, vajon kell-e Pécs városának és a magyar filmszakmának egy igazi fesztivál. A filmszakma válasza egyértelmű - bár Pestről fúrják az ügyet piszkosul -: milyen jó is lenne, ha lenne nekünk is egy Karlovy Varynk. De ehhez pokoli summa kellene. Néhány mozit felhúzni, szállodákat Hányan laknak Pécsett?

Kicsit többen mint 160 ezer.

Az is lehet, hogy egy nap több vendég lenne, mint 50 ezer. Valahová el kellene őket fektetni éjszakára.

Ha valaki ilyenbe belevág, az egy beláthatatlan projektbe kezd, ez nem városi, nem egy régiót érintő, hanem országos ügy. Idős emberek vannak itt, akik éreznek egyfajta szeretetteljes nosztalgiát a Pécsi Játékfilmszemle iránt, ami pedig inkább politikai esemény volt, de mindig akadt benne valami, ami nélkül nem lett volna olyan a magyar film, amilyen. Kialakultak kis ellenálló gócpontok, nem nagyon hetykék, csak kis lángocskák, de valami mégis volt, s ezt érezték. Ma már annyira megmosolyogtató, hogy Kósa Feri mennyire hősnek gondolta magát, nem is értjük, hogy miről szólt az az egyetlen szó, hogy forradalom, pedig ezen ment az ocsmánykodás a háttérben. Ez olyan nagy tett volt, hogy hátulról elintézték, hogy a Tízezer napot hívják ki Cannes-ba, ajjaj! (Kósa Ferenc Tízezer nap című vizsgafilmjét betiltották a forradalom szó miatt - az 1956-os forradalmat az akkori szóhasználatban ellenforradalomként, vagy szerencsétlen eseményekként emlegették -, mivel Kósa nem volt hajlandó kivágni, ezért a pályáról is eltanácsolták, de a filmet mégis meghívták Cannes-ba, ezért kénytelenek voltak itthon is bemutatni. B. R.) A hatalom rúgott egy öngólt, és mindegyik funkcionárius sunnyogott, mi meg mosolyogtunk, mintha marhára értenénk, miről van szó, pedig senki nem értett semmit. Mint ahogy most sem. Jó lenne, ha olyan emberek találkozhatnának itt, akiknek van pénze filmet támogatni. Nem ilyen sumákolás lenne, hogy valahonnan elvonnak három milliót, és ideadják, az onnan hiányzik, nekünk meg kevés, a forgalmazó is elvisz a bevételből ennyit meg ennyit, egy forint haszon nincsen belőle Ennek semmi értelme.

Én nem tudom. Ha már vidék, akkor Pécs és Debrecen között hagyományosan van egy vetélkedés, de ez a két polgármester habitusából is fakad. Ezt a városnak kell eldöntenie, mert egy igazi filmfesztivál nem piskóta. El kell döntenie egy pécsi lakosnak, hogy mennyire gyűlöl minket egy héten keresztül, s erre minden oka megvan, mert elég hangosak vagyunk.

Lehet, hogy hangosak, de a városban, ahogy többször is összefutottunk, mindig feltűnt, hogy ön után fordultak az emberek, és nem gyűlölködve nézték. Cserhalmi György számomra, s talán nem csak nekem, hasonló színészlegenda, mint Latinovits Zoltán, azzal a különbséggel, hogy élő legenda. Mennyire válogathat a szerepek között?

Nem hiszem, hogy azon az alapon kellene válogatnom szerepek között, hogy mi áll jól nekem. Nagyokat tévedhet az ember saját magával kapcsolatban. Nincsen jó recept. Az utolsó filmemet (Az ember, aki nappal aludt) nagyon akartam, mégis olyat "pereceltem" vele, hogy csak na. Alig merek a bemutatóra elmenni. Várom, hogy mi lesz. Nem lehet tudni, hogy érdemes-e válogatni, vagy bízni kell mások tisztánlátásában. Valamikor ösztönösen jól működik az életem, valamikor kiszámítani sem lehet, hiába sakkozik az ember. Úgyhogy maradjunk annyiban, én Cserhalmi György vagyok, a legenda meg marhaság.

Jött az ürge a kuplerájból vagy a kocsmából, jól lerongyolódottan, koszosan, büdösen, fáradtan Ez nem az én érdemem, ez a rendező Székely Gáboré. Vele beszélgettünk, hogy miképp is nézhet ki ez a pasas. El is döntöttük a napszakot, hogy hajnal, mennyire van veszélyes szituációban, milyen távolságra van a gyilkosságtól, s attól, aki kergeti őt. Így kezdett kialakulni ez az eléggé lelakott pasas, aki azért még valamennyire tartja magát. A lábán a csizma visszautal a lovagvilágra, ráadásul "kimarháskodtunk" egy függönyanyagból készült kabátot, nadrágot, egy nagy bő inget, az is úgy nézett ki, mint egy kanászing a Hortobágyról Rémes pasas volt. Nagyon szerettem ezt a szerepet. Székely nagyon el tud kezdeni egy darabot, megpróbál helyzetet teremteni, amelyben nem nyikorogva szólal meg a szöveg... De nem akarom agyba-főbe dicsérni Székely Gabit.

Most is Kékkúton élek. Ez nem változott. A sztárvilágból pedig nem kérek, nem nekem való. Nem nézem le, nem nézek rá föl. Ha van, van, ha nincs, nincs. De jó dolgok történnek velem, érdemes is elmondani. Van annak annyi hírértéke, hogy elmúlt év júniusában második magyarként megkaptam az Európai Unió Filméletmű díját, Törőcsik Mari után. Ez van akkora hír, mint hogy a Stohl Buci nadrágjából kiszaladt a gumi, bár nem annyira publikus. Tegnap hallottam, hogy nomináltak Oscar-díjra egy cseh filmmel. Tavaly forgattuk (ZELARY a film címe, ez egy település neve, a rendező: Ondrej Troján, a szerk.). Inkább efelé megyek, ha Magyarországon nincs olyanfajta munka, akkor elmegyek oda, a 11 cseh filmem valamit azért csak jelent.

Azért beszélgetünk is. Mozgó világítási felület már nem vagyok, illetve ha az vagyok, akkor már nagyon nagy a baj. Ha annak használnak, akkor az a film olyan is lesz. Inkább legyen egy nagy közös játék, ne is látszódjunk ki belőle, annyira keveredjünk a mélyére. Ha csak tili-toli van, megalázósdi, akkor azt hagyjuk, nem fog jól elsülni.

Mennyire foglalkoztatja a kora? Olyan jó ötvenesnek saccolom - bár ennek utánanézhettem volna.

56 éves vagyok. Mikor, hogy foglalkoztat az életkorom. Tegnap elvittek minket borkóstolóra, ott elgondolkodtam. Láttam a fejbúbokat, a kis kikopott hajacskákat, megnyúlt füleket, orrcimpákat Jé, hát velem is pont így történnek a dolgok. Nem túl jó érzés ez. Én nem tartozom azok közé, akik nem szívesen születnének újra.

Az hülyeség is lenne. Az egy másik emberfajta, nem is érdemes róla beszélni, aki ezt csinálja.

Van most új feladat, amely kihívást jelent?

Az mitől kihívás, ha az ember azt csinálja, amit szeret és még jól meg is fizetik érte? Utálom, ha a korosztályom azt mondja, mekkora kihívás előtt áll. Mitől kihívás, ha ennyire megfizetnek? Szeretem csinálni, és kész. Az lenne a kihívás, ha ingyen és bérmentve kellene elmenni valahová, ahová nem kívánkozom, de senki sem kíván engem oda, és rettenetes próba elé állítanak.

Ilyen nincs az életében?

Feladataim vannak időnként. Elkezdem próbálni O'Neill Hosszú út az éjszakában című darabját, ez mindenek elé való. Csaplár Vili barátom végre kapott pénzt a Vadászat angolokra című filmjéhez, ezt majd nyárom forgatjuk, nyár végén valószínűleg visszamegyek a cseh barátaimhoz dolgozni A Gárdosnak is lett volna egy filmje, de elúszott a pénzügyek miatt, ez talán novemberben kerül sorra. Ezek az én feladataim, ezeket kell most megcsinálnom. Ez rövid egy évem története.