Hírek a Nemzeti Táncszínházról

Színpad

Minden kezdet nehéznek bizonyul, mégis jó úton halad a Nemzeti Táncszínház sorsa. Bizonyítja ezt 246 előadás: ebből 186 saját épületükben, 60 pedig vidéken valósult meg. Látogatottságunk elérte a 82-85 %-ot - mondta Török Jolán (fotó).
Az előző évadban számos premiernek, fesztiválnak adtak otthont a tánc különböző színterein. Megrendezték a II. Táncfesztivált a Tánc Világnapja alkalmából, a III. Magyar Táncfesztivált Győrben, az I. Keszthelyi Táncpanorámát és a Isadora Duncan Nemzetközi Emlékfesztivált. Otthont adtak többek között a Miskolci Nemzeti Színház Tánctarsulat, a BM Duna Művészegyüttes, a Deam Team Színház és a Botafogó Együttes premierjeinek is.
Az igazgatónő elmondta, továbbra is befogadó-színház kívánnak maradni, hogy az ország összes, tánccal foglalkozó együttese, illetve az új törekvések is lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra. Változatlanul működik az eddigi koncepció: a Táncszínház művészeti tanácsa dönt az intézményben bemutatott előadásokról, illetve az általuk kiírt pályázatok elbírásáról is.
Így pályázni lehet arra ha a Táncszínházban szeretné egy táncos csoport premierjét tartani. E lehetőség elnyerése útján mutatták be a közelmúltban a Budapest Táncszínház Az európai, illetve a Közép-Európa Táncszínház Fityfiritty névre keresztelt előadásait is.

November 19-én a 45 éves jubileumát ünneplő BM Duna Művészegyüttes Túl a vízen produkciója, illetve januárban a Honvéd Együttes "Országalma, avagy Mátyás király és a cigánylány" új koreográfiája kerül a nézők elé. Valamint e hónap végén Imre Zoltán világhírű táncos-koreográfusunk halálának ötödik évfordulója alkalmából mutatják be az Eurodance Company Asszonyszerelem - asszonysors című Imre Zoltán koreográfia felújítását is. Közben természetesen folyamatosan láthatók a már repertoáron lévő produkciók is.
Továbbra is hangsúlyosak a gyermek- és ifjúsági előadások: hetente egy nap gyereknap, amikor délelőtt és délután kicsiknek szóló, mégis művészi színvonalú táncos produkciók láthatók, a fiatalok művészeti nevelése érdekében. Emellett a galériában - hasonlóan az előző évadhoz - most is folyamatosan van képző- és fotóművészeti kiállítás, amely tovább emeli a látogató élményét estéről estére.

A Táncszínház fejlesztése is folyamatos, nyitásra a színpadot újították fel, idén a hang- és világítástechnikát korszerűsítették. Elmaradt viszont a szabadtéri színpad megvalósítása, ami 2003-ban remélhetőleg kivitelezhető lesz.
A tervek már megvannak, az anyagi oldal zömének előteremtése azonban még hátra van. További elképzelés még a belső tér átalakítása is, ugyanis a színpad mérete bizonyos produkciókra nem alkalmas, ilyen például a Szegedi Kortárs Balett Carmina Burana-ja (fotó), aminek díszletei nem férnek be a jelenlegi színpad méretei között.
E problémát a pódium "előrehozásával" szeretnék orvosolni. Mindez azonban jelentős anyagi hozzájárulást igényelne az állam vagy egyéb szponzorok részéről. Hazánkban azonban a cégek nem igazán szeretik szponzorálni a táncművészetet - tájékoztatta a Teraszt Török Jolán. Ugyan kísérletek vannak támogató szerzésre, mégis a szükséges összeg oroszlánrészét a kulturális tárcának kell majd biztosítania, ha azt szeretnék, hogy a Nemzeti Táncszínház méltó körülményeket tudjon teremteni nézőnek, táncosnak és nem utolsó sorban a tánc művészetének.

Kapcsolódó cikk:
Isadora Duncan Nemzetközi Emlékfesztivál

Kapcsolódó linkek:
Nemzeti Táncszínház - decemberi műsor