Júlia, az élő legenda - az író és modellje Budapesten

Nem először jár Magyarországon?

Nem, már többször voltam, főként a Fehér zászló Kefalónia felett című regényem megjelenése után, amely Önöknél több mint ötvenezer példányban kelt el. Aztán Makk Károllyal is találkoztam, amikor a Germán vakáció című filmjét forgatta. De Magyarországhoz egészen más, drámai élmény is fűz, amelyet ebben a legújabb könyvemben megírok: én a magyar forradalom eltiprásának hatására léptem ki az Olasz Kommunista Pártból.

Meg kell hogy mondjam, hazai lexikonaink ezt egyáltalán nem jelzik. Ott Ön úgy szerepel, mint kommunista író, aki az Unitába, a párt hivatalos lapjába is ír.

Ebben az új könyvemben, amely 1996-ban jelent meg Olaszországban, és amelyet most Réti György fordított magyarra, éppen azt a folyamatot írom meg, hogyan ábrándultam ki a század legnagyobb hazugságából. Hősnőm, az orosz Júlia Dobrovolszkaja ugyanezt az utat járja végig, csak egészen más körülmények között - a spanyol polgárháborútól jutva el a sztálini gulágig.

Hogyan ismerte meg hősnőjét?

1967-ben hivatalos úton jártam Moszkvában, ahol ő volt a tolmácsom. Nem jöttem rá rögtön, hogy élő legedával találkozom, csak fokról-fokra.
Vele járni Moszkva utcáit a külföldi látogató számára azt jelentette, hogy a szellem fénye világítja be a hivatalos utak szürkeségét. Mindent tudott az olasz irodalomról, művészetről, filmről anélkül, hogy valaha is járt volna Itáliában, hiszen sosem engedték utazni. Azóta volt gyanús, amióta ifjú és lelkes komszomolistaként tolmácsolt a spanyol polgárháborúban. Itt találkozott Hemingway-jel, aki talán róla mintázta az Akiért a harang szól Mariáját. Ezt a titkot sosem sikerült egészen megfejtenem, mert Júlia nem fedte fel, de én így írtam meg a könyvemben, amelynek eredeti címe: Moszkva, Gorkij utca 8.
Itt, az ő lakásán, ami alatt lehallgatóközpont működött, gyűltek össze a másként gondolkozó értelmiségiek és a nyugati vendégek - ez már önmagában elég volt, hogy "persona non grata" legyen a rendszer szemében,még Sztálin halála után is. Végül úgy került ki Olaszországba 1982-ben, hogy névházasságot kötött. Ahogy ő fogalmaz: "65 évesen kezdtem élni."
De ma, 85 évesen is töretlen kedélyű és két egyetemen is tanít, a velencein és a milánóin. Azt írom róla a könyvemben: "Fontos-e megtudni, hogy vajon valóság vagy legenda? Hiszen Júlia egész élete hihetetlennek tűnik és mégis valóság."

Ön Milánó mellett él?

Igen, Monferratóban és negyven éve boldog házasságban. Feleségem is írónő, Camilla Salvago Reggi, és úgy ismerkedtünk meg, hogy ő behozta egy művét a kiadóba, ahol akkor dolgoztam. 1961-ben házasodtunk össze. A magyar irodalommal még áború alatt ismerkedtem meg, akkor olvastam fordításban Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Zilahy Lajos műveit.

Min dolgozik jelenleg?

Újraírok Kefalóniáról, erről a görög szigetről, ahol a második világháború egyik nagy tragédiája történt. Itt mészároltak le tízezer olasz katonát - köztük az édesapámat - a német megszállók. Erről szólt a Fehér zászló Kefalónia felett című regényem, amely 1963-ban jelent meg. Most viszont új dokumentumok kerültek elő, valamit megjelent egy francia könyv, amely az enyém parafrázisa és meghamisítása akar lenni. Ezért kell új regényt írnom Kefalóniáról.