Karcsi bácsi

Színpad

Mennyire ünnep a Filmünnep, vagy inkább nosztalgia?

Elfutnék a két meghatározás elől, mindkettő csapda. Számomra ez nem várt, kellemes, baráti, majdhogynem családi esemény felidézése. Elgondolkodtat, mi is történik itt. Két-három generáció töltötte itt egy-egy hetet a Pécsi Játékfilmszemle kapcsán, úgy látszik még mindig magunkban hordozzuk az élményeket, szépségeket, és a bajokat is, amelyekkel akkor is küszködtünk, persze csak egy bizonyos, megszépítő messzeségből tudjuk nézni. Ez a nosztalgia. Különösen tetszik a spontán barátságosság. A hasonló fesztiválokon mindig lehet érezni a szervezést, a működtetési szándékot, a loholást, az elkésett randevúkat, mindazt, ami a célja egy ilyen fesztiválnak. Ez az esetlegesen újjászülető fesztivál még nem találta meg a célját, még nem tudjuk, hogy mivé tud lenni, viszont hihetetlenül békés és barátságos légkört teremtett ebben a városban, amihez a város légköre is hozzájárult.

A Filmünneppen elfolyt 50 millió forint, vagy hasznos dologra fordították, ment-é elébbre ezáltal a filmvilág egy tapodtat is?

Ez egy indirektebb folyamat. A világ észrevétlenül, saját törvényei szerint mozog, csak mi fontoskodók hisszük el, hogy mi csináljuk.
A Hukkle forgatási költsége is kb 50 millióba került, hozott több mint 60 nemzetközi díjat, ehhez képest itt mi 4 napig jól éreztük magunk, beszélgettünk, voltak rendezvények, amelyek elmaradtak, másokon hatan ültünk egy ötszázfős moziban, de olyan is előfordult, hogy pár százan be se fértek. Mintha az ellentétek kioltanák egymást
Én nem daráltam át magam a teljes programon, elegem van már abból, hogy mindig, mindenhol jelen kellene lennem, ez az én linkségem, de csak oda mentem el, ami érdekelt.

Végigültem több szakmai rendezvényt, arra lehetett rájönni, hogy a filmes szakma hátterét alakító törvényhozók unalmasak és semmitmondók, négyszáz alatt van a működő mozik száma Magyarországon, holott bő évtizede többszöröse volt ez a szám, született egy filmtörvény Milyen jövőt lát a szakmának?

A filmtörvény nem sokat segíthet, ezek illúziók, részben önmegnyugtató gesztusok, a nagy egységek mögött hihetetlen feszültségek rejlenek. A politikusok nem értem, hogy nem veszik észre, hogy a demokrácia - nem szeretem ezt a szót, a szocializmusban is minden szocialista volt, szocialista kanál, villa és kés - a demokrácia a konfliktusok terepe, itt van lehetőség, van igazi érdekellentét és igazi szabadság. De úgy tenni, hogy itt igazi egység van, az fontos és járható út, de programot nem lehet belőle csinálni. Az emberek jelentős része szívesen eljön a Fesztiválra, csak ne keljen beleesni ugyanabba az imamalomba, amelyben örökké vitatkozunk, s győzködjük egymást. Hallgatom néha a csacskaságokat, majd túlesünk ezen is. Nehéz az átmenet egy olyan filmgyártásba, mint amilyet a dánok, hollandok megteremtettek maguknak. Nekik Európa nem újdonság, az hogy átjárnak egymáshoz természetes. Nálunk Európa nagy nemzeti program, és még sokáig nem fog működni, nálunk a reflexek sincsenek meg, az, hogy autóba ülök, és átmegyek az X-hez. Ott vannak kialakult kapaszkodók, itt minden papír, és paragrafus és b pont 16. bekezdés. Nagyszerű, hogy nem kell mindig magunkkal vinnünk az útlevelet, de a fejekben még sokáig ott lesznek az útlevelek.

Tudja, hogy a háta mögött lekarcsibácsizzák?

Ennek objektív oka van, az előző rendszerben az elvtársozás dívott, de a barátok egymásközt nem elvtársoztak. Akit szerettek, vagy tiszteltek, nem nevezhettek úrnak, mert pejoratívnak számított, ezért én negyven éves koromtól Karcsi bácsi vagyok. Később, amikor észrevettem, hogy már a korom okán, jogán jár nekem, elgondolkoztam, hogy ha harcolni kezdek ellene, még rosszabb helyzetbe kerülhetek, mert akkor én leszek az a Karcsi bácsi, aki nem szereti, hogy Karcsi bácsinak hívják. Ezért tudomásul veszem, a barátaim próbálnak lebeszélni róla, különösen a külföldiek, hogy ne hagyjam.

Mennyire érzi magát a filmesek nagypapájának, ha már Karcsi bácsizzák?

Egyáltalán nem érzem annak magam. Nincs meg bennem a bölcsesség és az öregség körültekintő, rálátó perspektívája, én infantilis alkat vagyok. A volt tanítványaimmal, akikkel rendszeresen találkozom, mindig kellemesen elhülyéskedünk. Ahogy magam ismerem, én ezt magamban szoktam elintézni, milyen is majdnem nyolcvan évesen felkelni, és akkor azt mondom magamnak, mi a jóisten is van tulajdonképpen? Hogy kéne még egyáltalán filmet csinálni? Erőlködjek? Tudok-e még filmet csinálni? De tényleg semmi olyan időtöltésre alkalmas ügyem nincs, ami lekötne, se kutyám, se nem járok sakkozni, ultizni, nincsenek nyugdíjas köreim, mint több kollegámnak, nem járok gőzfűrdőbe, ezt mind fiatal koromban csináltam, így egyetlen ügyem maradt, megpróbálok filmet csinálni. Hála istennek ez baromi nehéz, állandóan üzemben kell lenni, hogy valami sikerüljön.

Unaloműzés ellen készítene filmeket? Vagy ez inkább csak egy szlogen? Program alapján dolgozik, tervezi az életét, vagy úgy, ahogy éppen sikerül?

Tizenvalahány évig nem készítettem itthon filmet, csak most a Pest-Budát. Külföldön dolgoztam, angol, német filmeket készítetem. Tudomásul vettem, hogy itt egyfajta szemlélet megszűnt. A futballcsapatot azokból állítják ki, akik tudnak focizni, a jobblábas a jobbszélre kerül Ebben a demokratikus őrületben mindenről kuratóriumok döntenek, nincsen egy személyes felelős, aki aláírja, hogy ezt a forgatókönyvet ezért és ezért nem tartom jónak, ilyen nincs. A kuratórium azt gondolja, hogy Ki az a kuratórium? Ehhez nekem nem nagy kedvem volt. Most is sokan bombáznak, hogy csináljak meg egy filmet, a szakmai tapasztalatomban bíznak, ha azt mondom 36 forgatási nap kell, akkor az annyi is lesz nagyjából. Rá vagyok kényszerülve, hogy elgondolkodjam, mit is forgassak. Természetesen minden filmem összehasonlítják a Szerelemmel, s megállapítják, ez nem sikerült úgy. Ezzel kell éljek, olyan, mintha rákom lenne, ami nincs, de együtt kell éljek vele.

Én is beállok a sorba, s piszkálom, hogy csináljon filmet. Fellini idős korában újra forgatott filmeket, Jancsó, Antonioni is nekiállt Mi a véleménye ezekről a rendezőkről, akik ledobták a hátukról saját életművük terhét, és játékosan, komolyan valami újba fogtak?

A belső kényszer és a külső kényszer is nagy úr, a kettő együtt pláne az. Ezek a filmesek, ha nem is a legnagyobb filmeiket forgatják, azért van miért figyelni rájuk. Sorolhatnánk más rendezőket is, Visconti például, egy óriási generáció tűnik el velük, akik utánuk jöttek tehetségesek, de mások. Ezek zseniális figurák voltak, annyi marad meg belőlük, ami elkészült, egyedi darabok.

Milyen filmet tervez?

A jelenlegi szituációban négy tervem is van, azt játszuk, hogy aki hozza a pénzt, azzal csinálok filmet, de akkor komolyan, nagy lelkesedéssel. Egy Lengyel Menyhért vígjáték, Tarr Béla is kipasszírozott egy ötletet belőlem, magam írom a könyvet belőle, mert a filmíróim már meghaltak, egy külföldi érdeklődő is van Úgy élek, hogy minden hetem hajszoltnak ígérkezik, s várom a végét, hogy tíz napra elmenjünk valahová, ahol süt a nap. Érzem ennek a fajta várakozásnak a csalóka ízét, de mégis csak ez foglalja le az életem.

Fotó: Peti Péter