Készül a Mozart-balett

Színpad

Pártay Lilla Horesnyi Balázs

Van-e köze a balettnek az Amadeus című nagysikerű filmhez?

Nincs köze. Az én balettem Mozart életét kíséri végig a salzburgi gyerekkortól a bécsi-római-párizsi utazásain keresztül a bécsi, prágai sikerekig.
Természetesen Salieri is benne van a történetben, de nem olyan hangsúllyal, mint a filmben. Egyébként is vitatott, hogy ő fejezte be a Rekviemet, a zenetörténészek egyetértenek abban, hogy Mozart egyik tanítványa szignálta a töredékes mű végét.
A balettelőadás a Rekviemmel nyit és zár, de megszólal benne két kórusmű élő zenekarral és az összes Mozart-opera playbackről. A zenei összeállító és a karmester Medveczky Ádám (fotó). Az operákat, mint a Szöktetés a szerájból-t, a Figaró házasságát, a Varázsfuvolát színház a színházban-szerűen, egy emelt kisszínpadon rövidítve adják elő a táncosok. Külön izgalmas feladat a koreográfusnak: eltáncolni egy operát.

A filmmel ellentétben itt megjelenik Mozart anyja, Anna Maria is...

Igen, ő kíséri fiát ezen a bizonyos hintón Versailles-ba, a királyi udvarba. Ott is hal meg, ez történelmi tény.
Én ezt a darabot édesanyám emlékének ajánlom, aki nemrég halt meg.
Anna Mariát Hágai Katalin és Volf Katalin táncolja.
A címszerep Delbó Balázsé, Komarov Alekszndr-é és Szegő Andrásé.

Volf Katalin Hágai Katalin
Leopold Mozart ifj.Nagy Zoltán és Cserta József.
Nagy Zoltán Cserta József
Természetesen Salieri is megjelenik a történetben, őt Szakály György és Jezerniczky Sándor táncolja.
Szakály György Jezerniczky Sándor
Konstanze szerepében két egészen fiatal táncost láthatunk: Radina Dace-t és Tsymbal Irinát.
Tsymbal Irina Végh Krisztina
A francia királyi udvarban jelen lesz a két rivális: Mária Antoinette (Végh Krisztina) és Madame Pompadour (Popova Aleszja).
Vágó Nelly gyönyörű, korabeli jelmezeket tervezett, természetesen parókával.
Popova Aleszja Vágó Nelly

Ritkán láthatjuk az Ön Anna Karenináját és Bartók Concertóját, pedig mind a kettő nagy siker.

Mindkettőt szüneteltetni akarják jövőre, ami nem tesz jót egy balettelőadásnak. Dehát a szereposztás kezében vagyunk...
Szerencsére megkaptam Amerikából az engedélyt az "Elfújta a szél" balettváltozatára, amely koreográfiailag és a díszlet-jelmez szintjén is kész van, hiszen 1999. novemberében lett volna a bemutatója, de akkor az Operaház elfelejtette megkérni az engedélyt. Most viszont megkaptuk, így ha még nem is szerepel a jövői évad műsortervében, én már nagy örömmel készülök rá.