A Kolibri családi színház

Színpad

Tíz esztendővel ezelőtt az akkori kulturális irányítók szándéka szerint az Állami Bábszínház nagy konglomerátumából kísérletképpen létrehoztak két kisebb ifjúsági színházat. A Kolibri Színház az elmúlt tíz évben felépített repertoárjából minden korosztálynak tudott érdeklődésének és szellemi fejlődésének megfelelő produkciókat kínálni.
Vannak előadásaik az óvodások és a kamaszok számára is, a színvonal pedig olyan, hogy a gyerekeket elkísérő felnőttek sem unatkoznak. Bán János "Kukacmatyi"-ja tíz éve van műsoron. A "Bors néni" Molnár Piroska főszereplésével a színház megalapítása óta siker. A Kolibri Fészekben Kézdy műsora, a "Retemetesze" szintén folyamatosan műsoron van.
A fiatal szerzők pedig rendszeresen lehetőséget kapnak a bemutatkozásra a Kolibri Pincében. Novák János igazgató büszke arra, hogy az ASSITEJ nevű világszervezet magyar központjának elnökeként sikerült elérnie, hogy az idén tavasszal megrendezhették Kaposvárott a gyermekszínházi találkozót, amely terveik szerint biennálé formájában él majd tovább.

A színház társulata
- Legfontosabb feladatom - vallja Novák direktor -, hogy elősegítsem a gyermekszínjátszást, hogy a gyermekelőadásokat a művészek tehetségük maximumával szolgálják. Őszinte, egyszersmind felszabadult játékra van szükség.
Az idei évad első bemutatója jó példája ennek az ars poeticának. "Királyfi és koldus" címmel mutatták be Mark Twain - Zalán Tibor darabját Kővári Katalin rendezésében. A díszletet ifj. Jordán Tamás, a jelmezeket Libor Katalin tervezte, a zeneszerző pedig Victor Máté volt. Az egymásra ikerként hasonlító királyfit és koldusgyereket igazi ikrek, a nagy sikerű "A két Lotti"-ból ismert Rácz Kriszta és Rácz Kármen játsszák. A rengeteg kalanddal, szenvedéssel, megpróbáltatással küzdő főszereplőknek igencsak hangos beszólásokkal drukkol az ifjú közönség.
A Bors néni című előadás
Az évad második bemutatója, "Az aranyszőrű bárány" november 9-én volt. Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséjéből "Az öreg halász és a nagyravágyó felesége", az "Aki irigy, pórul jár", valamint a "Mátyás király és az Igazmondó juhász" címűeket mutatták be Kása Melinda rendezésében, aki a főszerepet is játssza.
A Kolibri decemberben nem tart bemutatót, az évad második felének, a 2003-as év első félévének bemutatói pedig még nem körvonalazódtak. Amikor a Terasz e témában határozott válaszokat kért Novák Jánostól, akkor ő teljes bizonyossággal a "Média gyermekei" című mese bemutatóját ígérte meg, amely harminc évvel ezelőtt új irányt szabott a gyermekszínházi mozgalomnak. A többi bemutatót azért nem merte beharangozni, mert a dramaturgiai munkákkal késésben vannak, és nem szeretne olyan művet (műveket) megemlíteni, amelyek lehet, hogy csak a következő évadban kerülnek bemutatásra.
Novák szavaiból egy erőteljes, dinamikus színházi csapat munkálkodása rajzolódik ki, amelyben még véletlenül sincs nyoma a kifáradásnak vagy valamiféle megtorpanásnak.