Mit rejt a Cilinder? - gyerekszínház és művészetoktatás

Ez körülbelül így van. De a megértéshez egy kicsit részletesebben kell megismerni eddigi tevékenységünket. 1991 óta létezik ez az alapítvány. A szervezeti formákat, az adminisztrációs hátteret a mindenkori gazdasági szabályzók befolyásolták, természetes, hogy a leghatékonyabb megoldásokat igyekeztünk megtalálni.
Színházunk már 1986-tól létezik, eléggé szerény keretek között működtünk. De a könnyebb megjegyezhetőség miatt már akkor is a Cilinder Színház nevet viseltük. Minden produkciónk így lép színpadra, bármelyik csoportunk is adja azt elő. Az említett alapítvány 1992-ben hozott létre egy alapfokú művészetoktatási iskolát. Felfoghatjuk úgy is, hogy ez egy fejlődési folyamat, de inkább az a pontos, hogy ez az iskola a létalapja a munkánknak!
Korábban szülői hozzájárulással, szakköri díjakkal működtünk. Ez a forma alapvetően kizárta, hogy a szegényebb sorsú gyerekek - legyen ennek oka bármi - tartósan bennmaradjanak a csoportokban. Nem kell mondani, ez milyen feszültségeket szült. Az iskola azt jelenti, hogy állami támogatással működünk, tandíj vagy bármiféle hozzájárulás nélkül tudunk dolgozni. Egyetlen szempont van, hogy a gyerekek fejlődhessenek.

Már a megnevezésben is különbség van. Ez, mint a neve is jelzi, alapfokú művészetoktatási iskola. Tehát nem csak a színjátszással kapcsolatos ismeretket adjuk.
Nálunk, gyerektársulatok vannak, sok népmesét állítunk színpadra. A népi kultúra területén sok minden kihaló félben van, nem csoda, ha a gyerekek nem tudják, ki is az a kiskondás, miféle fűzfasípot kap a királylány a Csillagszemű juhásztól. A drámajáték órákat ma már népismereti foglalkozásokkal kell kiegészíteni. Lényeges elem, hogy itt a játék, a pedagógiai szempontok kerülnek előtérbe, míg az ön hasonlatában szereplő intézményeknél a szakma oktatása, a szakképzés a cél, ahol a végén diplomát kap a felnőtt. Iskolánkban a gyerekek a szabadidejükben szabadon választják ezt a játékformát.
Abból indulunk ki, hogy csoport van, mely az általános iskolai osztályhoz kapcsolódik, annak esetleg egy része. Ugyanakkor ez nem zárja ki, hogy a tehetséges gyerekekkel külön is foglalkozzanak, s felkészítsék őket a majdani színészi életre.

Milyen eredmények jelzik törekvéseiket?

Eddigi működésünk során sok elismerésben részesültünk, kezdve a gyerekszínészeink felnőtt produkciókban való szereplésétől a fesztivál oklevelekig. Legutóbb a Budapesti Gyerekszínjátszó Fesztiválon a huszonöt csoportunkból három kapott arany minősítést. Ez az jelenti, hogy a gyerekszínjátszást külön kategóriaként értékelve is jól teljesítenek, de csoportként is megállják helyüket.

Igen. Az év közben tanultakat ezeken az előadásokon mutatják be. Nem akarunk "válogatottat" összeállítani, de az célunk, hogy létrejöhessen olyan csoport is, amely elszakadhat az osztályközösségtől. Népmeséket dramatizálunk, több esetben megíratjuk a darabot külső szerzővel. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy jelenleg főállású dramaturgunk van, aki segít a mesék kiválasztásában, az ötletek feldolgozásában, és önállóan is dolgozik a darabokon. Mondhatni, a csoportra írja a mesét. Ha például több a kislány, akkor több tündér vagy udvarhölgy szerepel. Bemutatásuknak természetesen sok feltétele van.

Ezek egyike az állandó helyszín. A Mesefórum lesz a megoldás?

Utalnék itt egyik alapelvünkre, amely a közös játék. Tehetségesnek és ügyetlenkének egyaránt fontos szerepe van: ha kevésbé jó - a példa kedvéért - a gyerek szövegmondása, "tárgy" lesz belőle - fa, bokor vagy valamilyen eszköz. Így tökéletesen illeszkedik a csoport munkájába, meghatározott helye, szerepe van, ezzel együtt sikerélmény is kíséri a tevékenységét. Megengedem, ezzel együtt a csoport nem professzionális szintet nyújt. De miért ne adjunk teret azon produkcióknak, amikről a színházi szakemberek állítják, közönség elé vihető, minden szempontból érett előadások? Nos, ezeket mutatjuk majd be közönség előtt a Stefánia úti színház kamaratermében. Reményeink szerint rendszeresen, valóban színházi körülmények között, kialakítva ezzel egy állandó játszóhelyet!

Hogyan kerül a képbe Kapolcs és a kisebbségi csoportok támogatása?

Ez két különálló téma. Ugyanakkor a Művészetek Völgye annyiban teszi közössé ezeket, hogy a csoportok nyaranta az alapítvány kapolcsi táborában sátoroznak és itt is bemutatják az év közben született előadásokat. Tehát, a kisebbségi csoportok is.

A kisebbségi elnevezés csak a cigány csoportokat jelenti?

Nem, de jelenleg csak roma csoportjaink vannak, korábban más közösségek is működtek; sajnos, jelenleg nincs elég érdeklődés részükről. Pontosabban a saját kisebbségi önkormányzataik hatalmas energiát fordítanak értékeik megőrzésére, bemutatására. Beindultak különféle vasárnapi iskolák, tánccsoportok és más tevékenységek is. Ezek része lesz hamarosan vagy már most is az a mesecsoportok szervezése. Ha nálunk is dolgoznának a gyerekek, ez olyan terhelést jelentene, amit már nehezen tudnának vállalni.
Hadd idézzek egy részletet a Magyar Hírlap egyik, 1998 májusi cikkében is megjelent pályázati anyagunkból: "A Cilinder Színház és Iskola Alapítvány '97-ben határozta el, hogy önálló, állandó jelleggel működő roma gyermekszínházat hoz létre Teát-Rom néven. Egy állandó hely és társulat kialakításával megteremtődhet a lehetőség a felnőtt roma színjátszás megalapozásának. Munkánkat elsősorban olyan fiatal romákra kívánjuk alapozni, akik vállalják származásukat és pozitív mintát tudnak nyújtani a roma gyerekek számára." Jelenleg öt roma csoportunk működik, mintegy hetven gyerek részvételével.

Nem félnek attól, hogy a pozitív törekvéseket félreértik, akár a szülő, akár a gyerek, és tiltakozni fognak a tiszta roma csoportok ellen?

Egyáltalán nem, sőt, a gyakorlat ennek az ellenkezőjét mutatja. Azt tartom, hogy egy adott kisebbség feladata, hogy hagyományait őrizze, gazdagítsa és megfelelő formában jelenítse is meg! Fontos cél, hogy a saját kultúrájukat illesszék be a magyar kulturális áramlatokba, programokba. Ez lényeges elem, tekintve az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat is.
Kultúránknak a kisebbségekkel együtt kell megjelenni a nagy európai palettán! Tehát, ha a cigány gyerek más társaival együtt, magyar állampolgárként tanul az iskolában, ez nem jelenti azt, hogy saját kultúráját ne mutathassa be! Az elmondottak miatt ennek pont az ellenkezője kívánatos. Hadd jegyezzem meg, a nevük sem roma csoport, hanem Teát-Rom, cigány népmeséket játszó csoport. Tágabb értelemben pedig a romák szegregálása egy városban, vagy akárhol, nem azonos azzal, hogy önként választok egy iskolai szakkört: kerámia, néptánc avagy cigány népmesét játszó színházi csoportot! Természetesen, ennek az ellenkezője is előfordul, és nem csak a cigányoknál: a szülő túl akar lépni a problémán, nem kívánja fenntartani az identitást. Nekünk nem az a dolgunk, hogy a gyerekek identitására hassunk. Van olyan is, hogy magyar gyerek játszik a roma csoportban és a nézőtéren ülő nagymama fejében fel sem merül, hogy az ő szőke, gyönyörűséges unokája miért játszik együtt az ébenfekete hajú cigány kislánnyal!

Miért fontos Barta Mártának a gyerekszínház? Ki is az a Barta Márta?

Hát, mondjam hogy egy öregasszony?

Már csak azért sem, mert az öregasszony egészen más életkori jelző! Inkább kérdezek: művészlelkű pedagógus?

Elsősorban pedagógus. De művészetpártoló, művészetet értő pedagógus. Sokszor szervező, de mindenes is, ha kell.
Úgy kezdődött, hogy én is voltam amatőrszínész, gyerekszínész. Egykor nagyon akartam ezt a pályát, de amikor a rádióban reggelenként, mint gyerekriporter rendszeresen találkoztam a fáradt színészekkel, nagyon megsajnáltam őket. Ez azzal is járt, hogy inkább másfajta jövőt képzeletem magamnak. Sokáig dolgoztam a rádió Harsan a kürtszó című műsorában, a gyerekriporter őrsben. Később felnőttként is folytattam ezt a szakmát. Többek között az Ötödik sebesség című, nagy sikerű műsorban is részt vettem. De megijedtem attól, hogy "nagy igazságokat" kell kimondani a fiatalokról!
Édesapám pedagógus volt, talán az ő hatására is, de érzelmileg nagyon közel kerültem a gyerekekhez. Közelebb, mint a médiához. Az általános iskolás korosztályt nagyon jól értem, tudom őket kezelni; az idősebbekkel a mai napig bizonytalan vagyok. Úgy gondolom, hogy a színházi játék, az egymásra figyelés, a személyiség fejlődésének olyan lehetősége, ami minden mástól, a tanítás minden formájától különbözik.