| Nő kiszáll a kocsiból, miután konstatálja, hogy nemcsak ő szaladt bele az előtte megtorpanó Peugeot-ba, hanem az ő rozzant Skodájába is beleszaladt egy kisteherautó, és nemcsak az arca, hanem a testtartása, de még a "szépruhája" is közvetíti a gondolatát: "hát persze, csakis velem eshet meg ilyesmi", illetve "velem csakis ilyesmi eshet meg". Ehhez az apró különbséghez - nem apró, persze -, na, ehhez kell igazi színésznő. Ónodi Eszter a Katona József Színház legutóbbi bemutatójában, Spiró György Koccanás című darabjában, hajdani osztályfőnöke és jelenlegi igazgatója, Zsámbéki Gábor rendezésében játszik főszerepet. És ennek a harmincas nőnek a testet-külsőt öltött gondolatában nemcsak a karakter van benne, hanem a sors is: az egyedült nevelt kiskamasz lány, a domináns anya, a két használhatatlan diploma, a negyvenezerért vett Skoda, az örökös kimerültség, filléres gondok - és hát a koccanás okán lekésett állásinterjú. A jobb és könnyebb élet reménye van lekésve itt. Ónodinak jól áll ez a rezignált, önironikus értelmiségi asszony. Jól áll neki a díva is - Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjának Annie-jából csinálta meg, persze, amolyan forszírozott díva volt ez, a vágyott és megelőlegezett jövő lett színésznőileg (mármint Annie-ból) előrehozva kissé, s ott rezgett benne a másik színésznő öniróniája, Ónodié. De jól áll neki a King Kong lányaiban játszott Berta ápolónő - a halál- és betegszagú világban, keskeny nyomtávon bár, de élénk és normális álmokkal teli életet élő ápolónők egyike, akin lassan és szelíden nyomot hagy a halál és embertelenség. Vagy a Top Dogsban játszott karakter, az is jól áll, amikor elpattan a menedzservilág rózsaszínű buborékja Ónodira olykor nem lehet ráismerni - legalábbis első pillanatban nem. |
 |
| Régebbi vagy akár mai felvételeket - címlapokat - nézegetve megesküdtem volna rá, hogy egyik-másik biztosan nem Ónodi, aztán rájöttem, hogy - ha nem is a szemében, de - a tekintetében ott az a legsajátabb valami, ami nem változik. Szerencsés lány - a szerencse külön adomány a tehetsége mellé, s a mindig rögös színészi pályán egyik sem nélkülözhető. Gyorsan lett ismert és sikeres - ha jól emlékszem, még a főiskoláról ragadta el a színpad és a film. Hogy aztán a szerencsével tudott élni, a maga szolgálatába bírta állítani - ez már nem szerencse, hanem intelligencia, érettség, tudatosság; szóval olyasmik, amik sok tiszavirág-életű sztárocskának nem adattak meg. Lehet, hogy azért ilyen, mert mire színész lett, nem volt már bakfis: a főiskola előtt elvégzett egyetem a szülők óhaja volt, de neki kamatozik azóta is. (Vicces dolog ez: Ónodi Eszter egy interjújában elmondta, hogy a szülők nem zárkóztak el ugyan teljesen a színi pályától, de megkívánták, hogy előtte szerezzen valami "normális" diplomát, a bölcsészkar magyar-angol szakán például. Az én anyám ugyanígy nem zárkózott el a bölcsészkar magyar-angol szakától, de szerette volna, ha előtte szerzek valami "normális" diplomát. Sajnos, nem engedelmeskedtem) Szóval a színház meg a film. Legelőször talán a Katona József Színház színpadán láttam, Máté Gábor eléggé hátborzongatóan erős Szeget szeggel-rendezésében; Izabellát játszotta, ha jól emlékszem, hosszú, szőke hajjal, sprőd, eltökélt tónusban. Máris főszerep. Máté aztán többször is dolgozott vele, de rendezte Gothár Péter is, Zsámbéki persze, majd Tom Stoppard Árkádiájában Ascher; akárhogy is nézzük, ez egy újabb színházi egyetem, legfelsőbb fokú képzés. |
Ónodi Eszter pedig sokat tanult; miután sem a képességei, sem a külseje nem szorítják be egyetlen skatulyába sem, bátran próbálkozik új és új eszközökkel.Nem volt naiva egy másodpercig sem - ez is szerencse, ha belegondolok, mert ebbe aztán bele lehet ragadni egy életre. Ónodi nem harsány színésznő, nem abból a fajtából való, amelyik magára ránt minden figurát, inkább ellenkezőleg: ő bújik bele, egyre mélyebben a figurák bőrébe, húsába, lelkébe, és egyszer csak készen van, nem Ónodi Eszter, hanem, mondjuk, ez a nem túl régi alak, ez a kissé lökött, elvont, lila és nevetséges jelenség a . |
És hát emlékszem arra, ami nem tetszett. Igaz, ez nemrégen volt; Keszthelyen láttam az Ahogy tetsziket, Ónodi Eszterrel Rosalinda szerepében; na, gondoltam, ez aztán neki való, bújni egyik bőrből a másikba, váltani másodpercek alatt, fölépíteni két különböző alakot, de úgy, hogy a csontváz, az alap mégis egy legyen. Hát éppen ez a legutóbbi nem sikerült igazán: megvolt a fiú és megvolt a lány, látszott a pokoli munka és igyekezet, csak az nem látszott, mitől egy a kettő - de ez tán főként a rendezés hibája volt. |
