Radnóti Színház - 2002/2003

Színpad

- Csehov mindig is a szívem csücske volt, és most olyan erős a társulat, hogy könnyen ki lehetett osztani a Három nővér szerepeit: Schell Judit, Moldvai Kiss Andrea, Gubás Gabi, Szávai Viktória, Szervét Tibor, Kulka János és Rudolf Péter vendégként.
Reméljük, ez is olyan siker lesz, mint a Ványa bácsi, amely hatodik éve műsoron van. Verebes István rendezi, akivel együtt kezdtük a Radnóti Színházat vezetni 17 évvel ezelőtt - kimondani is sok! Ő négy évig dolgozott itt, - utána jött Valló Péter, - de azóta is vissza-visszajár rendezni.
Ha hívok egy vendégrendezőt, megbízom benne, tehát általában nem szólok bele a munkájába, bár a szereposztás terén vétójogom van.

- Milyen érdekességek várhatók az évadban?

- Már próbál a következő produkció: Hans Henny Jahnn, huszas évekbeli expresszionista német szerző Medea című darabját Zsótér Sándor állítja színpadra, aki már korábban is rendezett ettől a szerzőtől. A címszerepet Csomós Mari játssza, és itt mutatkozik be Jason szerepében Csányi Sándor, színházunk új tagja. Ő is, akárcsak Lengyel Tamás és Hámori Gabriella a tanítványaim voltak a főiskolán. Bemutató: december 8.
Decemberben Sopronban lesz premierje a Bástyasétány 77 című operettnek, amely az ottani színházzal közös vállalkozásunk. Nálunk január 19-én kerül színre és Valló Péter rendezi. Nincs köze Gazdag Gyula ismert filmjéhez, az eredeti operettet írták át és helyezték mai környezetbe.
A második félév műsorterve még alakul. Egy biztos: Forgách Péter rendez egy darabot, aki tavaly az Ördögöt vitte színre, amelyben a címszerepet játszom.

Szervét Tibor Hámori Gabriella
- Ezek szerint három előadásban is szerepel színészként: a Három nővérben, a Ványa bácsiban, az Ördögben. Vállal-e idén új szerepet?

- Saját színházamban biztosan nem. Nemrég fejeztem be a forgatást Fazekas Csaba elsőfilmes rendezővel Boldog születésnapot címmel, majd a Filmszemlén kerül bemutatásra. Elvállaltam a Nermzeti Színház igazgatói pályázatának egyik bírálói tisztét, ezt a hónap végéig meg kell csinálni. Sopronban valószínüleg eljátszom Kosztolányi Aranysárkányának professzorát, amelyet hajdan Mensáros László alakított Ranódy László kitűnő filmjében.