Szikszai Rémusznak balesete volt, Czintos Józsefnek szívrohama. Emiatt lehetetlennek látta a próbák folytatását. Három hete dolgozik az új darabon. Kilábaltak már a kezdeti kilátástalanságból és a helyzethez képest megszokott kerékvágásba került a munka? Belekerültünk egy folyamba és úgy érzem, hogy a darab is nagyon erőteljesen vonz minket. Szeretünk vele dolgozni és a próbákon is jó hangulat van. Most, hogy közeledik a bemutató, egyre inkább tudatosítjuk magunkban, merre haladunk és milyen kevés időnk van. A darab külső szemmel nagyon egyszerűnek tűnik, ám belülről egy nagyon kemény koncepción alapul, épp ezért még ránk férne egy kis idő. Most viszont fölvállaljuk ezt így. Még mindig érzem, hogy sok kérdés van, de egyre közelebb jutunk a válaszokhoz ilyen rövid idő alatt is. A szereplők tehát néhány kivétellel ugyanazok lesznek az új előadásban? Igen és vannak újak. Ilját Gazsó György, Rotschildet Egyed Attila játssza és szerepel az előadásban még Kőmíves Sándor, Takács Kati, Szabó Márta, Lucskay Róbert, Gados Béla, Nagy Ilona, Czukor Balázs, Varga Gabi, Pálmai Anna, Moskovits Krisztina, Horváth Illés, Kardos Robi és Herczeg Tamás. Említette, hogy erre a darabra már korábban is gondolt. Nyilván kialakított valamiféle elképzeléseket a majdani előadásról. A darabot a közönség leginkább a POSZT-ra meghívott sepsiszentgyörgyi társulat előadásából ismerheti. Igen, a Bárkáról is többen látták és sokuknak nagyon tetszett. Az egy három órás előadás volt. Én szeretném, ha a miénk két óránál nem lenne hosszabb. Ugyanazzal a szöveggel dolgozunk persze, de nyilván más lesz a vezérlő elve az előadásunknak, nem a sepsiszentgyörgyire jellemző "minirealizmus". Nem szituációkra szeretném lebontani a darabot, hanem valamiféle sodrásban képzelem, hogy a szöveg tempója és ritmusa éljen meg elsősorban. A tartalmakat pedig egészen máshogyan szeretném megmutatni. Most jön a próbafolyamatban az a fázis, ami majd a végeredményt adja, melyben elkezdődik az igazi koncepciókeresés. Eleve azért is választottam most és ajánlottam korábban az Ilját, mert ez épül leginkább csoportmunkára, közösségre. Mégis mi az a mondanivaló, az a momentum ebben a darabban, amiért meg akarta csinálni? Szerintem ez egy nagyszerű darab. A passió- és misztériumjátékok megjelenése mellett nagy kritikája a kereszténységnek és amellett az egyszeri emberi, szinte földhöz ragadt létezésmódok hátrányát mutatja meg. Az emberi butaság, az egyszerű gondolkodás és a hit kérdéseit feszegeti. Ezt mindig is nagyon inspirálónak gondoltam. Ám mivel nem voltak előmunkálatai, nem tudtam olyan mélyen belemenni. E többszöri mélyugrás után kíváncsian várom, hogy milyen mélységbe sikerül leszállni és mit tudunk ebből felszínre hozni. |
Most tehát mindenképpen fontos a csapatmunka, rövid időre való tekintettel is. Mennyire hagyja most és úgy általában munka közben kibontakozni a színészi gondolatokat? Nagyon szeretek együtt dolgozni a színészekkel és azt a fajta felelősség vállalást, amit a rendezőtől várnak, rájuk is kiterjeszteni. Tehát egy nagyon fontos alkotótársnak tekintem őket. Azon túl, hogy a színész az, aki a végén feláll a színpadra és manifesztálja azt, amit én elgondoltam és amit közösen elgondoltunk, ugyanolyan alkotója a végeredménynek, mint a rendező. Én inkább azt a fajta alkotómunkát szeretem, amikor útnak indítom a színészt és a közös munkában az ötleteit és egyéniségét is belevisszük az előadásba. Ez persze nyilván időigényes és ebben a próbafolyamatban nagyon sok mindenről le kellett mondani. Eddig milyen hosszú volt egy normál próbafolyamat? Kilenc-tíz hét volt a minimum, de volt, hogy három-négy hónapig is terjedt. Nagyon jó lenne, ha itt a Bárkán is vissza lehetne ezt hozni legalább évente egy előadás erejéig. Az Amadeus volt az első nem főiskolás, tehát nagyszínházi rendezése. Ott azért nyilván már megtapasztalhatta, hogy másfajta munka folyik, mint a főiskolán. Ott kilenc hetet kaptam, de nagyon intenzíven annyit próbáltunk, amennyit akartunk. Hivatalosan napi nyolc óra munka volt, de volt, hogy tizenkettőt próbáltunk és az a fiatal gárda, akikkel dolgoztam, ezt szívesen is csinálta. Nyitrán tíz hetet kaptam, de ott is mindig jelen volt a társulat. A főiskolán persze sokkal több időm volt. Mivel most egy egészen új csapattal dolgozik fontos, hogy kialakuljon a kommunikáció és megismerje a társulatot. Azt gondolom, nagy a nyitottság a Bárkán. Olyan színészekkel van alkalmam dolgozni, akik nem zárkóznak el attól, ha valamilyen járatlan útra lépünk. Ettől, amit én nagyon fontosnak tartok, a próbafolyamat élővé, organikussá válik. Ami pedig a kommunikációt illeti, ahogyan haladunk előre, sokkal inkább megismerem a színészek egyéniségét. Ráadásul szerencsére a próbákon túl is van időnk találkozni. Volt egyfajta vakságom, amit első belépésemkor éreztem, bármennyire is készültem rá. Ez mára inkább ködszerű és folyamatosan tisztul a látásom. Számomra nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat a próbákon és ha a közönség is ezt érzi majd az előadást nézve, akkor az nagyon jó lesz. Végül is ez az első munkám itt és az a legfontosabb, hogy sikerüljön egy fajta belső elégedettséget elérni, még akkor is, ha ez az előadás nem fog lexikális anyagként bekerülni a világtörténelembe. Ezzel lezárul majd belépésem első korszaka. Említette, hogy a Hazatérés Dániába című darabhoz már nem tér vissza. Azért is nem, mert hihetetlenül terhelt mentálisan azokkal a tartalmakkal, - a kiesésekkel, betegségekkel - amik rátapadtak. Ha újra elővenném, bevinném a közösségbe ezeket a ráragadt tartalmakat is és erre a közösségnek nincs szüksége. Sajnos emiatt ez a darab elúszott. Abban is biztos vagyok, hogy magához Shakespeare Hamletjéhez is sokkal óvatosabban fogok közelíteni. A Bárkán most elkezdődött egy másik munka is. Vezető rendezői feladatait el tudja látni? Nem, mert most mindenképp a darabbal foglalkozom elsőként. Már csak azért is, mert korábban megfogadtam, hogy ennyi idő alatt soha nem vállalok rendezést. Most csak a belső önbizalom és a társulatba vetett hit az, ami segít ebben a lehetetlen helyzetben. Persze mindig elcsúsznak félmondatok, hogy merre kéne továbblépni, mit lehetne tenni. Jövő év elején összeülünk majd Csányi Jánossal és Bérczes Lacival, hogy komolyan átgondoljuk a színház működését, de erre most ebben a pillanatban nem tudtam időt fordítani. Amikor még a Hazatérést próbáltuk, folyamatosan tudtam foglalkozni ezzel. Ezek a januári megbeszélések technikai, gazdasági és társulati változásokról is fognak szólni? Igen. Átfogó beszélgetés lesz ez, melyben a felépítést alakítjuk át. Ez a nagyon erős társulat olyan alaphelyzetet ad, amit gyarlóság lenne nem kihasználni. Ha pedig ezeket az együtt és eddig megszerzett tapasztalatokat fel tudjuk használni, mindenképp megéri továbblépni. Engem most nagyon motivál, mit lehet ebből kihozni. Kezdő rendezőként, teljesen taknyosként nagyon sok tapasztalatot hozhat ez a lehetőség. Úgy érzem, ha vége a próbafolyamatnak, összeállhat a kép. Ha ez az előadás nem sikerülne, elképzelhető, hogy feláll és elmegy? Ez egy hipotetikus kérdés. Több oldalról közelíthető meg. Ha a siker alatt belső megelégedést, örömet okozó munkát értek, abból arra lehet következtetni, hogy van mit mondanunk egymásnak. Ha nem sikerül tető alá hozni a dolgot, csak olyan lesz, mintha letudtam volna, felmerül a kérdés, van-e keresnivalóm a Bárkán. A harmadik lehetőség pedig, ha a közönség részéről is siker lesz. Még akkor is el kell azon gondolkodni, hogy a továbbiakban mit tudunk egymásnak adni. És dolgozni kell, hiszen ez csupán egy alaphelyzet. Amellett meg a siker, a sikertelenség, a kudarc és a győzelem fogalmai önmagukban nem jelentenek semmit. Azok az értelmek és érzések adnak lehetőséget a továbbépítkezésre, melyek körbefogják ezeket. |
Most lényegében kiderülhet, hogy mennyire volt jó választás a főrendezői posztra. Egyáltalán mit gondol, miért egy szinte teljesen kezdő, nagyon fiatal éppen főiskolát végzett rendezőt választottak személyében? Kalandos helyzet ez, és az is kalandos, ahogyan ide kerültem. Egyrészt leginkább Csányi János és Bérczes Laci tudná megmondani, miért esett rám a választás, viszont álszerény lennék, ha nem tudnám, milyen helyzetekben voltak jelen. Olyan előadásaimat látták, melyekkel nagyon sok helyen arattunk nagy közönség- és szakmai sikert. Tehát nyilván alapvető motiváció volt számukra, hogy mivel a Bárka közössége szétbomlott egy bizonyos kritikus helyzet után, közösségépítő ember kellene. Az előadásaim ezen alapulnak, ezért gondolták talán, hogy megfelelek erre a feladatra. Egyébként pedig már korábban is jelezte a Bárka, hogy szeretnének velem dolgozni, akkor azonban még nem mint vezető rendezővel. Egy éve volt egy balesetem és a 2005-ig előre jegyzett összes munkámat visszamondtam. Ekkor lépett be a Bárka. Mit jelent az, hogy vezető rendező lett? A vendégrendezők nem igen avatkoznak bele a színházi történésekbe, a működésbe, a repertoárba, a színészek fejlődési folyamatába, hiszen nem is az a dolguk. Vezető rendezőként azonban ez feladatom. Mindemellett pedig a koncepció szerint, ami a fejemben van, mégis olyan vendégrendezőket szeretnék idehívni, akik figyelik a folyamatokat, a sorsokat. Vannak-e konkrét elképzelései, tervei? Elsődleges feladatomnak tekintem, hogy helyzetképet kapjak. Rájöjjek, miért hozta úgy a sors, hogy ide kerültem és hogy ezen elvárások és kihívások mellett helyt tudok-e állni. Ha tényleg kiderül, hogy van itt keresnivalóm és ha beleszólok a dolgokba, akkor az nem csupán pozícióból beszélés lesz, nyilván azt szeretném, hogy igényes művészszínházzá váljon a Bárka. Szeretném, ha bekerülnénk a közép-európai régióba azzal, hogy az általam szimpatikusnak tartott színházi gondolkodásmódokat ötvözni tudjuk a színészeink gondolkodásával. A tapasztalatszerzést amatőr színházakban kezdte, aztán a főiskola következett. Azt is mondta, hogy a főiskolán nem szedték szét, hanem hagyták gondolkodni, dolgozni, így az a színházi szemlélet, amit most a Bárkára hoz, teljesen sajátja lehet. Még csak most jöttem ki, most kezdek rálátni a dolgokra. Sok tanulnivalóm van még. Fontosabb így visszatekintve az, hogy nem kényszerítettek egy általuk megfelelőnek tartott színházi világlátás kialakítására. Nem fektették le alaptézisekben, hogy mi a színház, az előadás vagy mi a próba. Ez a teljes szabadság közben egyfajta magányba lök, ami ha egy útkeresőről van szó, elindít olyan folyamatokat, melyekkel óhatatlanul válaszokat találsz. Semmifajta illúziót nem teremtettek bennünk azzal kapcsolatban, hogy ez valami csodálatos dolog vagy hogy nagyon jól el fogunk helyezkedni. Hagyták, hogy kiteljesedjünk. Ha határon túli előadást látok, mindig felmerül bennem a kérdés, vajon mit tudnak ők, amit mi nem? Most, hogy belelát az itteni színházi életbe, tán tud valamiféle magyarázatot adni erre. Az az érzésem, hogy itt a színházcsinálás egyfajta laboratórium egy más értelemben. A kémcsővel és a patikamérleggel kiegyensúlyozott, logikán alapuló tudomány. Szerintem meg ennél ez sokkal egyszerűbb, de hogy hogyan kellene másképp csinálni, arról egyelőre fogalmam sincs. |
