AZ ÚJ SZÍNHÁZ ÚJ ÉVADA ELÉ

Színpad

Az egyik a francia Bernard Koltes drámájából készül, melyet Vidnyánszky Attila rendez, és címszereplőként, vagyis Roberto Zuccoként, az Új Színházhoz szerződött Trill Zsolt látható. A sok kitűnő színész mellett hadd említsük meg Kovalik Ágnest, aki az egyetemi gyakorlatát tölti a színháznál. Bemutató október 4-én.
Vidnyánszky Attila Rudolf Péter
A következő premier ezután közel egy héttel lesz, vagyis október 10-én, melynek címe Csak bűnök és bűnök, írója August Strindberg, rendezője pedig Rudolf Péter, aki az Új Színház frissen kinevezett művészeti vezetője. Strindbergnek ezt a művét eddig még nem játszották Magyarországon. A szereplők között Huszár Zsolttal találkozni, aki ettől az évadtól társulatunk tagja, és Géczi Zoltánnal, aki szintén egyetemi gyakorlatát tölti a társulatnál.
Szacsvay László Taub János
Taub János rendezi Max Frisch Biedermann és a gyújtogatók című tandrámáját, Parti Nagy Lajos friss fordításában, Szacsvay László vendégszereplésével, Takács Katival, Eperjes Károllyal, Dengyel Ivánnal, Kisfalussy Bálinttal a főbb szerepekben.
Közben a stúdióban Sopsics Árpád viszi színre Sam Shepard magyarul még nem játszott művét, a Hazug képzeletet. Tavasszal Jiři Menzel, a világhírű filmrendező állítja színpadra Michael Frayn Még egyszer hátulról című vígjátékát.
Készül egy meglepetés is a stúdióban, de erről majd később