Upor László megágyaz a magyar szerzőknek

Háy Jánosnak a Gézagyerek-e, amely nagyon sok díjat nyert, fordítja egy Phil Porter nevű drámaíró természetesen, egy nyersfordítás alapján.
Kárpáti darabját A negyedik kapu-t Denis Kelly drámaíró fordítja és az ő kis csapatuk harmadik tagja Trencsényi Katalin, dramaturg volt. Ennek a munkának, ami ott zajlott az a lényege, hogy négy drámaíró kap egy-egy magyar drámát nyersfordításban, ezen ők dolgoznak. Egy hetet együtt töltenek a szöveg eredeti szerzőjével, és egy harmadik személy nyelvi-dramaturgiai segítségével megbeszélnek minden lehetséges problémát, ez történt most a Nemzeti Színház Stúdiójában a múlt héten Londonban.
Egressy Zoltán váltott minket, hogy az Ő Portugál című darabját dolgozzák fel Ryan Craiggel, Németh Ákos a budapesti bemutatója után repül Londonba, hogy Az autó tolvajokkal ugyanez történjen (fordítója Che Walker).
Amikor ez a négy egyhetes kis műhely munka lezárul, akkor tovább dolgoznak a darabon minden telekommunikációs eszköz segítségével. Majd valamikor a tél közepén ők befejezik a munkát, majd tartanak egy próba-felolvasást a Nemzeti Színház Stúdiójában, hogy hogyan néz ki a szöveg, azon még finom változtatásokat tegyenek - remélem arra én is, ki tudok menni Londonba -, június közepén felolvassák ezt a négy darabot a Nemzeti Színház legkisebb termében, ami nem kicsi színház. Ez a sorozat négy júniusi délutánt ölel fel és addigra meg is, jelenik egy brit kiadó gondozásában a Nemzeti Színházzal közös kiadásban.

- Hogyan fogadják az angol kollégák ezeket a darabokat?

- Annyit lehet már tudni - ez mindenféle túlzás és szerénytelenség nélkül elmondható -, ezek drámaírók, abszolút beleszerettek a szövegekbe. Őket senki nem kényszeríttette puskával, hogy vállalják a munkát. Kezükbe kapták a szöveget Philippe LeMoine francia születésű, de most már Angliában élő fiatalember és Jack Bradley, a Nemzeti Színház dramaturgja közvetítésével - ők voltak a házasságközvetítők, ők találták ki, hogy kik azok a drámaírók, akiknek jól állna ez a négy darab. Úgy néz ki, hogy sikerült ez a közvetítés, mert négyük közül hármukkal találkoztam, az egyik lelkesebb volt, mint a másik és valóságos lelkesedés ez, nagyon bíznak abban, hogy a daraboknak lehet angliai sorsa.

- Elmentem a Freud Múzeumba, ahol a Festett álmok című kiállításra nem nagyon lehette beférni. A Freud Múzeum az a ház, ahol utolsó éveit töltötte, egy gyönyörű kertes épület: ott állítottak ki magyar festményeket, amelyek Angliában korábban nem voltak láthatók. Nem tudom, hogy utána milyen sikere volt a kiállításnak, de a megnyitón tömve volt a ház. Más eseményre nem tudtam elmenni, mert éjjel nappal dolgoztunk.

- Az eseménynek a helyi sajtó-visszhangjáról mennyit tud?

- Semmit, azt mondják a Magyar Kulturális Központban, hogy jó, de nekem nem volt módom ellenőrizni, hiszek nekik.

- Amikor a londoni Nemzeti Színházat megnyitották 1981-ben, a környéke akkor úgy nézett ki, mintha a káposztásmegyei lakótelepen kívüli terep kellős közepén épült volna fel. Most hogy néz ki?

- Az épületek nem lettek sokkal szebbek, a galéria, a Filmmúzeum és a koncerttermek ugyanolyan beton siló mind a négy, de az emberek megszokták, és rendkívül jó a belső atmoszférája, azon kívül felépült még a Globe és az Új Tate Múzeum, a másik irányban, szemben a Parlamenttel meg ott van a nagy óriáskerék kilátó, a London Szeme.
Ami ennél fontosabb, hogy nagy az élet, mind a négy épületben van étterem, kávéház, ingyenes koncertek napközben. A Nemzeti Színház néhány évvel ezelőtt eltervezte hogy csalogatás képpen, az épület előtti részt parkosítja és oda is rendezvényeket szervez éjjel-nappal - ami tömegeket vonz - ezzel ellensúlyozva a rideg környezetet. A környékre települt rengeteg étterem és kávézó.

- Most került át a West End-re a Jerry Springerről írott szürreál musical, mindazok akik látták, azt mondták, hogy nagyszerű, rengeteg embert ismerek, akik fanyalogva fogadták az ötletet, és most mindenki azt mondja, hogy egy nagyszerű előadás, nekem sajnos nem sikerült megnéznem.
Amit én láttam a nemzetiben az most éppenséggel nem volt egyik sem valami jó! Játszanak egy amerikai történetet, ami filmről és színpadról is ismerhető - nálunk Szenzáció címen vetítették -, ez nem rossz de rettenetesen unalmas. Ami igazán rossz volt, az a Mesél a bécsi erdő című előadás, annyira rossz, hogy már tanítani kellene.

Fotó: a szerző