Színházi nyílt napot tartanak Szegeden

Színpad

 

(MTI) - A délelőtti megnyitót követően az érdeklődőket a társulat tagjai vezetik végig a kulisszák mögött, a vendégek bemutatón csodálhatják meg a Papp Janó tervezte jelmezeket, Bodnár György főfodrász önként jelentkezők segítségével megmutatja, miként készül el a színházi frizura, a legbátrabbak pedig színpadi sminket is kaphatnak. Színházi szakemberek irányításával az érdeklődők helyzetgyakorlatokon, tánc- és beszédtechnika órákon, énekórán gyarapíthatják tudásukat - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
    Kora délután egyetemi zenekarok, énekesek lépnek fel a Nagyszínház előcsarnokában, majd disputa elnevezéssel szórakoztató vitaversenyt rendeznek, melyen színészek és nézők mérhetik össze retorikai képességeiket. Várhatóan nem csak a közönség szórakozik jól a beugrás nevet viselő programon, amikor a színház legnépszerűbb színészei és a közönség soraiból kiválasztott önkéntesek adnak elő improvizációs helyzetgyakorlatokat, sok humorral.
    A nap leglátványosabb, legmozgalmasabb, az egyetemistákon kívül a színházat kedvelő szegedieket, városi hírességeket, sportolókat is megmozgató eseményének az Ölelünk színház! elnevezésű program ígérkezik. A szervezők azt szeretnék elérni, hogy a résztvevők minél nagyobb számban öleljék körbe a Szegedi Nemzeti Színház épületét, így bizonyítva a teátrum iránt érzett szeretetüket, elkötelezettségüket.
    Este a Nagyszínházban a Csárdáskirálynő, a Kisszínházban pedig A képzelt fösvény beteg című vígjáték kerül színre, az előadásokat a diákok kedvezményes szakmai jeggyel tekinthetik meg.