Színházi világnap Erdélyben

Színpad


szekelyudvarhely.jpg
Székelyudvarhely

(MTI) - A gyerekeknek rajzversenyt, a diákoknak pedig Szép olvasás, szép beszéd címmel vetélkedőt szerveztek Székelyudvarhelyen. A rajzversenyre 262 pályamunka érkezett be - mondta el Dunkler Réka, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház dramaturgja. Mint mondta, több óvodás és alsótagozatos tanuló készített rajzot színházi élményei alapján. Ezekből a munkákból válogattak egy kiállításra való anyagot, az ünnepélyes megnyitót délben tartották a színház társalgójában. A legjobb munkákat díjazták. Ami a Szép olvasás, szép beszéd című versenyt illeti, a szervezők ezzel akarták felhívni a figyelmet anyanyelvünk értékeire - fogalmazott a dramaturg.
    

Színházi témájú fotókiállítás nyílt Sepsiszentgyörgyön. A kiállítás Barabás Zsolt, a Tamási Áron Színház fényképészének válogatott előadás-felvételeiből készült, és a Tein teaházban látható.
    
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Székely János Caligula helytartója című drámáját mutatta be. Csütörtök estére Federico García Lorca Yerma című előadását tűzte műsorára a társulat, Csurulya Csongor rendezésében. Szombat este színészbál lesz a Székely Színház Alapítványért.