SZÍNHÁZI VILÁGNAPI ÜZENET - 2003

Mindig újból föltesszük magunknak a kérdést, hogy vajon a színház korszerű-e még. A színház kétezer éve tükrözi a világot, kétezer éve vitatkozik az emberi állapotról. A tragédia végzetesnek mutatta az életet, és a komédia is elég gyakran ezt tette. Az ember hibázott, végzetesen tévedett, küszködött a viszonyaival, hataloméhes volt és gyenge, rosszindulatú és jóhiszemű, felhőtlenül vidám és istenkereső.
Mostanában azt hallom, hogy a mi életünket nem lehet többé megragadni a hagyományos színházi eszközökkel, a hagyományos dramaturgiával. Ebből az következik, hogy az ember nem tud többé elmesélni egy történetet. Ehelyett mindenféle szövegek jönnek, dialógus sehol, csupa kijelentés. Dráma semmi. - Életünk horizontján már egy egészen más emberi fajta van emelkedőben: olyan lények, akiket kívánságra, szándék szerint klónoznak és géntechnikailag manipulálnak.
Ennek az új, hibátlan embernek, már ha van ilyen, nincs szüksége többé arra a színházra, amelyet mi ismerünk. Számára érthetetlenek volnának azok a konfliktusok, amelyekről ez a színház szól. De nem ismerjük a jövőt. Én azt hiszem, hogy minden erőnkkel és tehetségünkkel, ami - nem tudjuk, kitől - adatott nekünk, meg kell védenünk rossz és szépséges, hibákban gazdag jelenünket, értelmetlen álmainkat és haszontalan erőfeszítéseinket az ismeretlen jövőtől.
Eszközeink gazdagok: a színház tisztátalan művészet, amely gátlástalanul fölhasznál mindent, ami az útjába akad. Mindig hűtlen marad az elveihez. Magától értetődően kacsint össze a kordivattal, képeket lop el más médiumoktól, néha lassan beszél, máskor hadar, dadog, elnémul, emelkedett és közönséges, egyes történeteket elkerül vagy tönkrezúz, másokat mégis elmesél.
Én bízom benne, hogy a színház mindig újra megtelik élettel, mindaddig, amíg az emberek szükségét érzik, hogy megmutassák és előadják egymásnak, milyenek is ők, milyenek nem és milyennek kellene lenniük. Igen, éljen a színház! Az emberiség egyik nagy találmánya, amely éppen olyan nagyszerű, mint a kerék feltalálása vagy a tűz megszelídítése.

Tankred Dorst

Tankred Dorst drámaíró, elbeszélő, filmkészítő, rádiójátékok írója, műfordító 1925. december 12-én született Oberlindben, Thüringiában.
Hat éves volt, amikor mérnök-gyártulajdonos apja meghalt.
17 évesen - még iskolás korában - besorozták a német hadseregbe. Hadifogságba esett.
1947-ig brit és amerikai fogságban maradt. 1950-ben fejezte be az iskolát, majd német irodalmat, művészettörténetet és színháztudományt hallgatott az egyetemen, előbb Bambergben, később Münchenben.

1953-ban Wilhelm Killmayer zeneszerzővel együtt megalapította a Das kleine Spiel együttest, ezt a diákokból álló marionett-színházat, melynek számára első darabjait írta. Egyetemi tanulmányait félbehagyva, különböző állásokban filmes cégeknél, rádióadóknál és könyvkiadóknál dolgozott.

Első darabjait 1960-ban adták elő: Vigyázz, szakadék! (Die Kurve, Lübeck), Őszi társaság (Gesellschaft im Herbst, Mannheimi Nemzeti Színház) és La Buffonata (Heidelberg). A hetvenes évek eleje óta állandó munkatársa Ursula Ehler. Számos darabja közül néhányat említünk: Toller (1968), Jégkor (Eiszeit, 1973), A villa (Die Villa, 1976), Merlin, avagy Átokföldje (Merlin oder Das wüste Land, 1981), Parzival (1987), "Korbes" (1988), "Karlos" (1990), "Herr Paul" (1994) és A szegény Henrik legendája (Die Legende vom armen Heinrich, 1997).

Vigyázz, szakadék! (1960, Peter Zadekkel) és a Rotmord (1969, a Toller átdolgozása, rendező Peter Zadek) alapján televíziós film is készült. A Homok című tévéfilm (rendező Peter Palitzsch) 1971-ben került adásba. Dorst maga rendezte 1978-ban a Klára anyja (Klaras Mutter), a Mosch (1980 és a Vasjancsi (Eisenhans, 1982) című darabjai filmes adaptációját. Tankred Dorst Diderot, Moliére és O#8217;Casey számos darabját fordította és adaptálta.

Dorst műveit számos díjjal és elismeréssel tüntették ki, többek között megkapta a Gerhart Hauptmann Díjat (1964), Firenze Város Díját (1970), A Bajor Akadémia Irodalmi Díját (1983), Mülheim Drámaírói Díját (1989), a Georg Büchner Díjat (1990), az E.T.A. Hoffman Díjat (1996) és Zürich Város Max Frisch Díját (1998).

Tankred Dorst Münchenben él és dolgozik, A hatvanas években írott farce-ai, parabolái, egyfelvonásosai az abszurd dráma és Ionesco, Giradoux, Beckett hatását mutatják. Monumentális műve, a Merlin, avagy Átokföldje, amelyet 1981-ben a düsseldorfi színház mutatott be, a háború után születettek látásmódját mutatja be.
Ahogyan Dorst mondja: "a mi korunk története: az utópiák bukása". A művet Goethe Faust-jához hasonlították, egyes kritikusok a nyolcvanas évek első nagy drámai művét látták benne. 1990-ben, a Georg Büchner Díj átadásakor mondott beszédében Georg Hensel így fogalmazott: "Dorst darabjai mind a jelenről szólnak, a Tollertől a Hamsumig, a "tandrámák"-tól a mítoszig és a posztmodern robbanásig. Dorst darabjai harminc éve felelnek a nagy átalakulások kihívására. Dorst mindig a kor útitársa volt."

Köszönet a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központjának