Színházölelő rekord Szegeden

Színpad

(MTI) - A Színházi nyílt nap egyetemistáknak című rendezvény keretében megszervezett akcióval az egy épületet körbeölelő legtöbb ember rekordját kívánták megdönteni. A szakadó eső ellenére is vidám hangulatú kezdeményezésen nemcsak egyetemisták, hanem a színházat kedvelő polgárok, városi hírességek, sportolók is részt vettek, bár többeknek nehézséget okozott, hogy egyszerre fogják a mellettük álló emberek kezét és esernyőjüket.
 

szegedszinhazolelorekord_dvett20091013031.jpg
A rekordkísérlet résztvevői
   
Sebestyén István, a magyarországi rekordok regisztrátora elmondta, a csúcsdöntési kísérlet az emberlánc kategóriájába tartozott. Szegeden tízfős eltéréssel kétszáznyolcvanan fogták körbe a színház épületét, így nem sikerült megjavítani a korábban Debrecenben fölállított hatszázötven fős csúcsot, a zuhogó esőben történő színházölelés "nem hivatalos rekordja" azonban a Tisza-parti városba került.
   
A késő estig tartó nyílt napon az egyetemisták bepillanthattak a színházi kulisszák mögé, jelmez- és sminkpróbán vehettek részt. Színházi szakemberek irányításával helyzetgyakorlatokon, tánc- és beszédtechnika órákon gyarapíthatták tudásukat. Délután egyetemi zenekarok, énekesek, versmondók, színjátszó körök léptek föl, este egyetemi oktatók és színházi szakemberek ajánlják az évad egy-egy bemutatóját a jelenlévőknek, majd a Szegedi Egyetemi Színház bemutatja a Szerelmesek és Don Quijoték című produkcióját.