Színpadra kerül Marosvásárhely fekete márciusa

Színpad

(MTI) - Sebestyén Aba, a Yorick Stúdió színész-rendezője Romániában egyedülálló színházi kísérletnek nevezte a román-magyar kétnyelvű produkciót, amelynek írója és rendezője a Bukarestben élő Gianina Carbunariu lesz - írta az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.
 

marosvasarhely_byatomhu.jpg
Marosvásárhely ma
 
A majdani előadás szövegét a színészekkel közös műhelymunka közben, és azt követően írják meg. A produkció résztvevői olyan fiatal színészek lesznek, akik a marosvásárhelyi események idején még kisgyerekek voltak, az akkor történtek csak közvetve érintik őket életük különböző területein.
 
"A 20/20 munkacímet viselő 'yorickos' vállalkozás szeretné elkerülni az egyoldalú láttatást, Ennek is köszönhető, hogy az előadás vegyes nemzetiségű stábbal készül" - hangsúlyozta Sebestyén Aba, aki színészként maga is részt vesz a darabban, Bányai Kelemen Barna, Berekméri Katalin és Tompa Klára mellett. Bukarestből Madalina Ghitescu, Carmen Florescu, Virgil Aioanei és Rolando Matsangos érkezik Marosvásárhelyre.
 
A munka - amely nagyban különbözik a szokásos színpadi munkafolyamatoktól, és amelynek része a helyszíni dokumentálás, az események résztvevőivel való beszélgetések, a történetek megírása és színpadi feldolgozása - már elkezdődött.
 
A bemutató az őszi évadnyitóra várható a marosvásárhelyi vár Mészárosok bástyájában. Az előadást támogatja a Román Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Maros Megyei Tanács és Marosvásárhely polgármesteri hivatala.