Jóféle mézes pálinka, zamatos bor, pogácsa és mindenféle földi jó várja a Thália Színház épületébe lépő, gyanútlan vendéget az Égtájak Határon Túli Magyar Kulturális Rendezvényszervező és Szolgáltató Iroda pazar évnyitóján - ám nem csak úgy egyszerűen az asztalra pakolva. A bejárattól kezdve szemet-szívet gyönyörködtető sorfal: népviseletbe öltözött, többnyire igen fiatal, csillogó szemű lányok-fiúk kínálják a válogatott finomságokat, és ami mindenkit levesz a lábáról: árad belőlük az igazi, hamisítatlan vendégszeretet. Még a ruhatárhoz is követik az embert, aki - ilyen kedves invitálásnak nem tudva ellenállni - valószínűleg még akkor is vesz a pogácsából, ha éppen gyomorrontás gyötri. A bor sem mindennapi formában, gyönyörű cseréppoharakban kerül terítékre.
Az óriási, nyüzsgő tömeg talpa alá valót kárpátaljai zenészek húzzák rendületlenül, míg kissé beljebb éppen a Kiskece lányom jazzverziója kígyózik elő az önfeledt muzsikusok hangszereiből. Az egyik félreeső zugban két tíz év körüli néptáncos kisfiú gyakorol a hatalmas tükör előtt, egyikük gondterhelten próbálgat egy lépést, majd miután sikerül kiviteleznie, a másik ragyogó arccal kiáltja: "Végre! Na látod!". Szinte hihetetlen, hogy egy korukbeli manapság ilyen önfeledten képes felolvadni valamiben, és ami még ritkább: a másik örömében. Ez a fajta őszinteség itatja át az Égtájak Iroda évnyitójának kétórás műsorát is, amely annak ellenére veszi kezdetét, hogy a mindenféle jóval elkényeztetett közönségnek látszólag nem nagyon akaródzik a nézőtér felé venni az irányt.
Végül bebizonyosodik: érdemes. A Magyarország és a határontúli területek között a kultúra révén már több mint egy évtizede hidat építő Égtájak Iroda Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulójához kapcsolódóan az anyanyelv köré fűzi fel zene-, tánc- és versgyöngyszemeit. Az Anyád nyelvét bízták rád a századok című kollázs - az idézet Füst Milántól származik - kívül-belül körüljárja az anyanyelv témakörét, illetve Kazinczy szellemében a nyelv megújhodásának, egyúttal megőrzésének kívánalmát. Bár a műsorfüzeten viszonylag követhetően szerepelnek az egyes előadás-mozaikok, a produkcióban alig érzékelhető különállásuk: Hernyák György rendezése és Brezovszki Roland koreográfiája igazi, felkavaró pillanatokban sem szűkölködő tégelybe olvasztja a Délvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Muravidékről érkezett táncosok jelenlétét. Az előadásnak különösen jót tesz a különböző régiókat képviselő színészek szereplése, ezen belül is fénypont a beregszászi illetőségű Katkó Ferenc Nagypál Gáborral közös Szappan-reppje. Orbán János Dénes utóbbi verse mellett olyan, az anyanyelvvel könnyedén varázsoló kortárs szerzők is szóhoz jutnak, mint például Parti Nagy Lajos, Háy János, vagy éppen Sziveri János.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az est kapcsán úgy fogalmazott: "A mi helyzetünk kettős: kisebbségben élünk azon a földön, amit szülőföldünknek élünk meg. Az egységes magyar nemzet részei vagyunk, erről ma este tanúbizonyságot teszünk, és minden egyes rendezvény alkalmával ezt fogjuk tenni". Goldschmied József, az Égtájak Iroda programigazgatója elégedett az estével, ám hozzáteszi: a közönség kissé megosztott, hiszen a szervezők mai szemmel közelítettek Kazinczyhoz, a hagyomány és modernitás együttműködését szerették volna megmutatni, és nem "echte folklórt" adtak. A kortárs költészet, vagy éppen a jazz olyan észrevétlenül és termékeny módon szivárgott be a végeredménybe, akárcsak a "repp-líra" teszi Orbán János Dénesnél: "Lám, él a lírám, és száz alakban / becsúszik / szívedbe, mint a szappan".
