Szólj szám...!

"Mindenkinek joga van megszólalni!? ? hangzik a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ kiállításának címe, ami így első hallásra a demokráciát népszerűsítő szlogennek is beillene. Bár az említett interaktív tárlat esetében a színházi nevelés eszközei és hatása kerültek fókuszba, nem érezzük rosszul a demokráciával való összefüggést: az 1992-ben Kaposi László által alapított társulat ugyanis 2009/10-es évadában a Színházi neveléssel az aktív demokráciáért című projekt keretében ?a demokratikus társadalmi működést és az embert mint felelős közösségi lényt? vizsgálta.

 

A színházi nevelésre szakosodott csapat természetesen már eddig sem hagyta figyelmen kívül az ehhez hasonló vonatkozásokat, hiszen az ún. TIE, azaz Theatre In Education eleve társadalmi problémákat, kérdéseket vet fel egy-egy színházi előadáson keresztül. A Kerekasztal elmúlt évada tehát kis- és középiskolások szemén keresztül olyan általános társadalmi jelenségeket igyekezett ?átszűrni?, mint például a hatalom, a felelősség, vagy az identitás.

 

A projekt zárókiállítását május 10. és 13. között stílusosan az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának aulájában rendezték meg, hiszen itt épp a jövő tanárai szembesülhetnek közvetlenül a drámapedagógia előnyeivel ? amivel sajnos még most is csak érintőlegesen foglalkoznak a tanulmányaik során. Az aulába lépve egészen olyan érzése támad az embernek, mintha valamiféle egyetemi rendezvény kellős közepébe csöppent volna: a Kerekasztal társulatának egyes színházi foglalkozásairól készített filmek ugyanis egy-egy méretes kivetítőn, egyidejűleg futnak.

 

A vásznak mellett annak rendje és módja szerint rövid leírást olvashatunk az adott programról, ám az igazán élvezetes rész az ideiglenes moziszékekre huppanva vár minket. A Fogságban című foglalkozás például Andersen A császár új ruhája című meséjét állítja a hatalomról való párbeszéd szolgálatába: azzal az apró csavarral, hogy a történet ez esetben ott kezdődik, ahol a mese véget ér. Az pedig már a gyerekek képzeletére van bízva, hogy különböző szereplők bőrébe bújva mit hoznak ki egymásból és önmagukból. Mind a 3-4. osztályosoknak szóló Fivérek, mind a 7-9-esek számára készült Csontketrec filmes dokumentálásnak legérdekesebb része, amikor a résztvevő gyerekek arcát, reakcióit figyelhetjük meg ? a kamera lencséjének köszönhetően észrevétlenül. Kendőzetlen őszinteségük, nyílt magatartásuk még az egyébként kínos, olykor kegyetlen szituációk felelevenítése közben is mosolyt csal az arcunkra.

 

A demokráciát középpontba helyező projekt keretében végzett szociológiai tanulmány alátámasztotta, hogy a színházi nevelés pozitívan hat a gyerekek demokratikus attitűdjeire, legjobban pedig az imponál nekik, hogy a foglalkozás során egyenrangú félként kezelik őket, értékesnek tartják a véleményüket. Mint kiderült, a pedagógus munkája sokszor épp annyira fontos, mint a foglalkozáson elkezdett munka, hiszen a tanár a társulattól kapott anyagokkal tovább mélyítheti a látottak élményét. Ennek kézzelfogható bizonyítékai a kiállításon is megjelennek: gyerekek által készített rajzok, fogalmazások, levelek, sőt, az egyik előadás díszletének fából megálmodott, kicsiny mása. A Csontketrec ?címszereplője?, egy kissé riasztó, rácsos szekér teljes életnagyságban asszisztál a háttérben zajló filmekhez ? 13-áig 10 és 18 óra között tessékelve beljebb az érdeklődőket. Tanárpalántáknak (is) kötelező!