Szombathelyi színház: Kilenc bemutató az új évadban

Színpad


FIMA_POSZT_20080614001_JordanTamas.jpg
Jordán Tamás

(MTI) - Az őszi bérletsorozatban öt, a tavasziban négy új darabot állítunk színpadra. Az első premier októberben lesz a nagyszínpadon, amikor Gaál József A peleskei nótárius című művét mutatjuk be Schlanger András rendezésében - közölte Jordán Tamás. A direktor rendezésében szintén októberben lesz egy bérleten kívüli produkció, Zalán Tibor és Huzella Péter gyerekeknek szóló interaktív mesejátéka.
    

Mint elhangzott, novemberben a Kander-Ebb-Frosse trió Chicago című darabja kerül színre Keszég László rendezésében, és ugyancsak novemberben a Márkus Emília teremben lesz a bemutatója Reginald Rose A tizenkét dühös ember című darabjának Silló Sándor rendezésében, a nagyszínpadon pedig Shakespeare Szentivánéji álom című művét mutatják be Mohácsi János rendezésében januárban.
    
Ugyancsak Jordán Tamás rendezi a tavaszi évad első bemutatóját, Móricz Zsigmond Rokonok című művét, amelyet márciusban láthat majd a közönség, akárcsak a Márkus Emília teremben Ivo Bresant Paraszthamlet című művének premierjét Soós Péter rendezésében. 2012 májusában Moliére A nők iskolája című vígjátéka és Urs Wimer Top Dogs című darabja lesz látható a szombathelyi Weöres Sándor Színházban.
    
A teátrum társulatából az idén senki sem távozott, ugyanakkor a csapat Fekete Linda, Márcz Fruzsina, Mertz Tibor és Zayon Zsolt személyében négy új taggal bővült.
    
Jordán Tamás szólt arról is, hogy az új, immár teljes évadban szeretnék tovább emelni bérleteseik számát, négyezer bérletes elérését célozták meg, ami szinte teljes kihasználtságot jelentene a fiatal színház számára.
    
A direktor tájékoztatása szerint továbbra is műsoron marad Az ember tragédiája, a Kabaré, a Herner Ferike faterja és a Jó pálinka itassa magát című színházi produkció. Folytatódnak az úgynevezett Thea-tér programok, a Kötelező olvasmány, a Tudomány a színpadon, a Lamantin Klub, a Császárok napja, a Viccel ütjük agyon című produkció, az Operamesék, és továbbra is lesznek kiállítások, valamint újra lesz Színházszerda is Szombathely egyik ismert kávézójában.
   
Bérleten kívüli bemutatóként kerül színre idén májusban Arthur Miller Az ügynök halála, Heltai Jenő Naftalin című színműve, valamint egy kisiskolások számára készült interaktív színházi produkció Varázskendő - Egérbolygó címmel.
    
Ugyancsak idén, de már júniusban láthatja a közönség a Weöres Sándor Színház és a Junion Színház közös produkcióját, Sultz Sándor Pótkolbász, avagy a Szurrogátum Delikátesz című alkotása képében, és ugyancsak májusban kerül színre John Osborne Dühöngő ifjúság című műve, amely egyelőre a Szemben a haraggal munkacímet viseli és amelyet Nagy Cili rendez - mondta végül Jordán Tamás.