Szombaton kezdődik Debrecenben a DESZKA fesztivál

Színpad

 
(MTI) - Az immár hatodik alkalommal jelentkező fesztivál programjait színesítik még műhelybeszélgetések, nyílt próbák és felolvasószínházi produkciók. A fesztivál "intenzitásáról" árulkodik, hogy lesz olyan nap, amikor délelőtt 10 órától hajnali 1-ig egymást érik a programok. Az elmúlt év legizgalmasabb, kortárs magyar drámából készült előadásai közül válogató mustrán több vidéki és fővárosi színház produkciója mellett erdélyi társulatok játékát is láthatja a közönség.
 
A fesztiválon részt vesz például a fővárosi Bárka Színház, amely Tasnádi István East Balkánját mutatja be Debrecenben, de szerepel a programban mások mellett a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Szakonyi Károly Adáshibájával, az egri Gárdonyi Géza Színház Egressy Zoltán Vesztett édenével, a kaposvári Csiky Gergely Színház Háy János és Lovasi András zenés darabjával, A kézzel, vagy a budapesti Magyar Színház Berg Judit Ruminijével, a Vígszínház pedig Szőcs Artúr és Deres Péter Period című művével érkezik. A házigazda debreceni Csokonai Színház Jantyik Zsolt és a PG Csoport Világvége szerelem című zenés előadását játssza.
 
Az erdélyi társulatok közül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Németh Ákos Devianciájával, míg a Yorick Stúdió a szintén marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával közös produkcióban Székely Csaba Bányavirág című művét adja elő. A Yorick Stúdió önálló darabját, Kocsis István A tér című művét is bemutatja Debrecenben.
 
A műhelybeszélgetések vendége lesz mások mellett Spiró György, Szakonyi Károly, Alföldi Róbert, Ráckevei Anna, Eszenyi Enikő, Cseke Péter, Tasnádi István, Bérczes László, Kiss Csaba, Pozsgai Zsolt és Seress Zoltán is.
 
A szervezők korábban jelezték: a nagy érdeklődésre való tekintettel az előadások jó részére már elővételben elkeltek a jegyek, aki azonban belépő nélkül maradna, a kísérőprogramokon ingyenesen részt vehet.