Szomszédol a Jókai Színház

Színpad

A Békés Megyei Jókai Színház Közép-Európai Színházi Szomszédolás címmel indít programsorozatot októberben - jelentette be a színház sajtótájékoztatóján Fekete Péter igazgató az Új Színházban. A szomszédos országokkal - Ukrajnával, Romániával, Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával, Ausztriával és Szlovákiával - közösen megvalósítandó kezdeményezés célja, hogy októbertől áprilisig minden hónapban más szomszédunk kultúráját helyezze középpontba. Ahogy az igazgató kiemelte, tavaly a magyar szerzőkre esett több reflektorfény - a mérleg kilenc kortárs magyar szerző és három ősbemutató -, a következő évad pedig a nemzetköziség jegyében telik majd.
 

jokaiszinhazsajtaj_domokoslaszlo_feketepeter_bytsd-2.jpg
Domokos László és Fekete Péter a sajtótájékoztatón
 
Októberben Ukrajnával kezdődik a nagyszabású sorozat: a kulturális rendezvények - felolvasóestek, koncertek, kiállítások és filmvetítések - mellett egy ukrán szerző darabját is színpadra állítják, ami ez esetben nem más, mint Gogol Háztűznéző című műve, amelyet Sztaniszlav Mojszejev rendez. November a szlovák kultúra hónapja lesz Békéscsabán: ezúttal Ivan Holub rendezi meg saját, Javor című művét. Fekete Péter elmondta: Merő Béla évek óta "dédelgeti a fiókjában" Drago Jancar Hallstatt című művét, amelyet decemberben a Jókai Színházban végre színpadra álmodhat. Januárban nemcsak Ivo Andric Aska és a farkas című művét mutatják be, hanem több szerb előadást is vendégül látnak Békéscsabán.
 
Fekete Péter Kecskeméten látta Dorothy Szalma egyik rendezését, bevallása szerint az osztrák előadás kiválasztásánál nem volt kérdés, hogy őt kéri fel a közreműködésre. "Fontos, hogy a rendező saját maga akarjon megvalósítani valamit a saját repertoárjából, a saját gondolatából" - mondta. Werner Schwab Elnöknők című darabját a rendező választotta, a az igazgató szerint remekül illik a békéscsabai színészekre - a bemutató február 5-én lesz. Soós Péter régóta szerette volna megvalósítani a horvát Tahir Mujicic, Boris Senker és Nino Skrabe által jegyzett Trenk, avagy a vad báró című, "nagyformátumú zenés időutazását" - amelynek hazai berkekben elsöprő sikere volt -, erre márciusban lehetősége nyílik. A kulturális hónapok sorát áprilisban Románia zárja: Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című művét Laurian Leontin Oniga, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház igazgatója rendezi. Fekete Péter elmondta: a darabot szándékosan a választások időszakára időzítették.
 
 
Az igazgató beszámolt arról is, hogy a Jókai Színház Magyarországon elsőként avatott mobilszínházat: a cirkuszi sátor-szerű porondszínház az előadások utaztatása, minél gyorsabb mozgathatósága érdekében jött létre.