Szörnyek keringője - Betekintés az élőhalottak világába

Egyéb

Hank és Sonny Grotowski (apa és fia) együtt dolgoznak egy déli állam börtönében. Rájuk hárul a könyörtelen és hálátlan feladat, hogy a halálraítélteket utolsó útjukra kísérjék. Nemsokára egy fekete férfit, (Lawrence Musgrovet) vezetnek az elektromos székhez. A szörnyek bálja egy angol szokás, miszerint a halálraítélt utolsó éjszakáján egy partit ad. Ebben az esetben az elítélt utolsó éjszakáját a két őrrel tölti, akikről jobb híján portrét rajzol. A portré jobb, mint a fénykép, mondja, mert azt mutatja, ahogy egy emberi lény látja a másik embert.
A kivégzés után apa és fia összekülönböznek. Sosem volt köztük felhőtlen a viszony, sőt Hank nyíltan kimutatja, mennyire megveti és utálja gyermekét, mert az szerinte túlságosan is gyenge és érzelmes, mint az anyja volt. Kettejük borzasztó kapcsolata az öngyilkosságba kergeti az érzékeny fiút. Hank magára marad saját apjával, akitől az erő kultuszát és a rasszizmust tanulta, és aki szívtelen mindenkivel.
Talán fia halála miatt, Hank úgy dönt, hogy otthagyja állását és új életet kezd. Megpróbálja elfelejteni a borzalmakat, és normális életet élni, de a múlt nem engedi el könnyen. Apja lenézi és gyengének tartja, mert otthagyta az állását, ugyanazt kapja vissza, ahogy ő is bánt a saját fiával. Az öreg szemében csak az egyenruha tisztelete létezik, retardált rambóként még önmagát is megveti.
A kivégzett bűnöző özvegye (Leticia) ellen mintha minden összeesküdött volna. Apránként mindenét elveszti, házát, autóját és ami a legfájdalmasabb, gyermekét is. Teljesen összeomlik, és ekkor ismerkedik meg Hankkel.

Ők ketten a legvalószínűtlenebb pár a világon, mégis mérhetetlen fájdalmuk egymáshoz sodorja őket. Hogy fogják elviselni, ha kiderül az igazság? Meg tudnak-e bocsátani, tudnak-e felejteni még?
A szörnyek keringője nagyszerű és kegyetlen film. Kíméletlenül kritizálja az amerikai embereket, az igazságszolgáltatást és az egész rendszert. Nyersen és őszintén ábrázolja a rasszizmust, amit mindenki szeretne elrejteni, és ami mégis jelen van és felszínre tör az első adandó alkalommal. Talán emberábrázolása a leginkább megdöbbentő, hiszen a filmben szinte mindenki dolgozó robotnak és érzelemnélküli élőhalottnak tűnik.
Az emberek nem beszélgetnek, hanem tőmondatokban kommunikálnak. Mintha valami vírus kiölte volna belőlük az érzelmeket. Egyesek szenvtelenül bámulják a kivégzést az üvegfalon át, mások nem állnak meg egy balesetnél, hogy segítsenek. A fásultság már annyira elterjedt és elfogadott, hogy az a furcsa, aki máshogy viselkedik, akinek még vannak érzelmei, aki segíteni akar.

Borzasztó látni, ahogy a tárgyakat tisztelik, szeretettel tisztogatják autóikat, de egy másik emberi lényre képtelenek odafigyelni.
A film dokumentatív, naturális ábrázolása álomszerű, látomásos képekkel van átszőve, így az egész egy kegyetlen vízióvá alakul, ahol minden valós, de mégis hihetetlen.
Halle Berry megérdemelten kapta az Oscar-díjat ezért az alakításáért. A többi színész is fantasztikusan játszik, Billy Bob Thornton lenyűgöző, csakúgy mint a fiát játszó Heath Ledger, akit a Lovagregény című filmben kedvelhettek meg a női nézők. Átütő alakítást nyújt Sean 'P. Diddy' Combs is a halálraítélt férfi szerepében, csakúgy, mint a túlsúlyos kisfiát játszó Coronji Calhoun.
A film elkészülése sem volt mindennapi: a két forgatókönyvíró, két munkanélküli színész, Will Rokos és Milo Addica, azért írták meg a történetet, hogy szerepet kaphassanak a későbbi filmben. Ez be is vált, mivel mindkettőjüket viszontláthatjuk a film kisebb mellékszerepeiben: egyikük a börtönigazgatót játssza, másikuk pedig egy börtönőrt.
A forgatókönyv sokáig vándorolt stúdióról stúdióra, mert habár mindenki látott benne fantáziát, de a felmerült nagy színésznevek nagyon megdobták volna a film elkészítésének költségeit. Végül a Lions Gate stúdió felvállalta az elkészítést, engedve az írók szigorú feltételeinek. Megszerezték a tehetséges fiatal rendezőt Marc Forstert, aki a Sundance filmfesztivál egyik nagy felfedezettje volt 2000-ben az Everything Put Together című filmjével és az összes híresség a sztárgázsi töredékéért is boldogan vállalta a szerepet.