Sztanyiszlavszkij-díj Schilling Árpádnak!

Színpad

A tíz év alatt olyan tekintélyeket tüntettek ki, mint Jurij Ljubimov, Mark Zaharov, Lev Dogyin, Pjotr Fomenko, Eimuntas Nekrosius, Oleg Tabakov, Galina Volcsek - hogy csak a rendezőket említsük. A tíztagú zsűri Oleg Tabakov elnökletével most tíz díjat szavazott meg: a Kempinsky-Balcsuk elegáns csarnokában tartott ceremónián többek között az év "rendezősztárja", Kirill Szerebrennyikov részesült a kitüntető címben, továbbá Szergej Zsenovacs stúdió-színjátszás megújításáért, Adolf Sapiro pedig az orosz klasszikusok színreviteléért.

Két külföldi rendező kapott díjat "A világszínház fejlődéséhez való hozzájárulásáért": Shilling Árpád és a kanadai Robert Lepage. A magyar rendező a diplomán szereplő tömör hivatalos indoklás szerint "a kortárs magyar lélektani színjátszás fejlesztéséért" kapta a rangos elismerést, a ceremónián elhangzott méltatásban pedig Vidmantas Siljunas, a kiváló színháztörténész professzor a "Krétakör" alapítójának és rendezőjének művészetéből a radikális újítást és a tradíció őrzésének ugyancsak nem kevés merészséget követelő erényét emelte ki.
Mint az Alapítvány egyik munkatársa a ceremónia után elmondta, bár Schilling munkáját világszerte jegyzik, s külföldi előadásainak híre Moszkvába is eljutott, a "Sztanyiszlavszkij" zsűrije elsősorban a moszkvai kritikusok egybehangzó javaslata alapján döntött a díj odaítélése mellett, akik a 2004. decemberében a moszkvai Meierhold központban bemutatott egyetlen Siráj előadás átütő művészi hatásával indokolták választásukat. - Schilling Árpád új darabjának próbái miatt a díjkiosztó ünnepségen nem tudott személyesen jelen lenni (az oklevelet és az emlékérmet Kiss Ilona, a moszkvai magyar nagykövetség kulturális tanácsosa vette át). Moszkvában azonban várják a fiatal rendezőt: a Magyar Kulturális Központ filmbemutatót és szakmai találkozót tervez.