| Kedves János!
A nyírségi meleg nyárban ott ültek az urak a Sárga Rózsában. Csend, fülledtség. A vendéglői asztal kockás abrosszal terítve, Borbíró hallgat a fröccse mellett, figyeli egy lusta légy röptét, lesi, hova száll le. Az abroszra száll. Borbíró óvatosan felemeli a kezét, tenyerét begörbíti és lecsap. Lecsap a légyre. Így indul a darab az Úri muri, a Blaha Lujza téri Nemzeti színpadán. Aztán bejön Szakhmáry Zoltán, bejön Csörgheő Csuli, a vizszabályozási mérnök, és elindul a szó csatornázásról, termésről, tanyákról, a nagyratörő gazda-tervekről. És egyszercsak belép valaki, egy őr, rövid térdnadrágban, vadászos öltözékben, akár gróf is lehetne. Idegen itt a nyíri világban. Idegen az uraknak is. Leül, húsz tojásból rántottát rendel. Erre már felfigyelnek, ez nem akárki! Meg kéne ismerkedni vele, hó hecc lenne. A pincér máris hozza a rendelést, Csörgheő Csuli feláll, komótosan odaballag a jövevényhez, s mielőtt az hozzáfoghatna az evéshez, belemarkol a rántottába, és ami a markába marad, befalja Az idegen nagyot néz, most mi lesz? Semmi sem lesz, bár szintén feláll, ám ő is belemarkol a tálba, hogy kézzel befalja a rántottát Horkai János volt ez az úr. Lekenczey, a vigéc. |
Remek alakításod volt. Ahogy bennünk, nézőkben megállt az ütő: most botrány lesz! De aztán felszabadult bratyizás! És Lekenczey, aki a tespedő Magyarországot bejárja, hogy terjessze a kultúrát, vagyis könyveket adjon el részletre, belecsöppen a nagy és végzetes muriba. Kitűnő karakterszínésznek ismertünk meg, nagyszerű humorod adja, hogy bármely figura bőrébe bújsz, mindig átsüt rajta temperamentumos, szeretetre méltó személyiséged ereje. Így aztán nagyon örültem, amikor 1963-ban - még milyen fiatalok voltunk! - az Életem, Zsóka című darabomban eljátszottad Schibler szerepét, azt a linkóci figurát, aki - alakításodban - nagyszerűen jellemezte a korszak igyekvő típusát, a nihilizmusában csak a szórakozás, a hedonizmus örömét ismerő, morális korlátokra nem tekintő kortársunkat. A drága Domján Edittel, Sinkovits Imrével és Suka Sándorral - akik már nincsenek köztünk - meg a többiekkel: Moór Mariskával, Kállai Ferenccel és Izsóf Vilivel sok estén át sikerre vittétek a darabot az Ódryn majd a Katonában. |
Aztán sok év után, de nemrégiben megírtam Nektek, játszótársaimnak a Vidám Finálét, amit a Várszínházban adtatok. Kerekes úr, a korrepetitor, a pianínónál igyekezett a Máthé Erzsi - játszotta társulatvezetővel összefogni a minduntalan széthulló, öreg statisztából, jegyszedőből és más, színház körül élt nyugdíjasból összeállt társulatocskát egy hetedik kerületi pincében, ahol még egyszer játszani akartak szívvel, boldogan. Neked is írtam a darabot, hogy játsszunk még egyszer együtt, ha lehet, - igen Neked és Máthé Erzsinek, Zolnay Zsuzsinak, Moór Mariskának, Kállai Ferencnek, Sinkovits Imrének, Raksányi Kutyunak, Agárdy Gábornak, Pataky Jenőnek, és Ti remekül el is játszottátok ezt a közös mulatságot. Kedves János, nyolcvanadik születésnapodon is még mindig derűsnek, fiatalos lendületűnek látlak. Őrizze meg az Ég játékosságodat, kedvedet még sokáig! Örülök, hogy pályádon - pályámon találkozhattunk, s tudd, hogy díjaid, és a Nemzeti Színház-i Örökös Tagságod mellett a közönséged kitüntető szeretete is ott van, ahogy színésztársaidé is! Isten éltessen! Budapest 2004. április 7. Szakonyi Károly |
