Születésnapi levél - Gálffi Lászlónak

Kultpol

Laci!

A névnap nyilvános, mindannyian tudjuk, számon tartjuk a magunkét és barátainkét is. Az európai hagyományok szerint általában szentekről neveznek el minket, mert a Névnek, állítólag mágikus ereje van.

A születésnap intim, személyes ügy, szerelmetes viszony a csillagokkal, mert a konstelláció, amelybe beleszülettünk, megjelöl minket, kijelöli lehetséges utjainkat. A születésnap számvetés a sorssal, hányadán állunk is egymással?!
A tizedik kedves, a huszadik szép ígéret, a harmincadik a korrekció, a negyvenedik pedig az utolsóelőtti kijelölés a Csillagok és az Én kapcsolatában. Ezt aztán tíz olyan esztendő követi, egy olyan életszakasz, amelynek döntései meghatározzák a mérlegkészítő Ötvenediket, utána már csak egyetlen korrekciós lehetőséget kínálnak fel a csillagok: a Hatvanadikat, amikor az ember szembenéz önmagával, már nem nagyon foglalkozik a csillagokkal, már nem is az Én a fontos hanem az, ami az Én után következik, mert ugye, csak ami volt annak van bokra, és csak ami lesz... ami van, az meg csak van.

Az Ötvenedik még dialógus. Még lehet kérdezni! És még lehet válaszolni! A mérleg azt mutatja, mik voltak a kérdések, és mit válaszoltunk rájuk. Mi adja ki egy élet summáját? A kérdések és a válaszok újra meg újra, folyton-folyvást elavulnak. Ha van olyan kérdésünk, amelyik ötven éven át megválaszolatlan maradt, vajon jól kérdeztünk-e?
Egyetlen kérdés kivétel, az az egy, az a bizonyos, hogy: s mivégre az egész teremtés?...

Ez nem filozófiai, hanem napi választ igényel. Erre naponta válaszolunk, amikor megítéljük a tegnapot, és eldöntjük a holnapot.
Hány nap, hányadik döntése ez a mai ötvenedik? Lehet-e a barátság jogán feltenni ezt a kérdést? No persze nem a napok, hanem a döntések száma az érdekes. Szabad-e látnunk mi van a mérleg egyik és másik oldalán? Nem.

Én itt most egy csendes völgyben üldögélek, lejöttem a hegyről, mert kissé szeles az idő. Meg aztán "meglátni csúcsainkat" innen lentről lehet igazán. Látom a hegyeket, a Tiédet is. Szép.
Ötven. Hegyet mászó ötven évedből talán huszonötöt együtt másztunk meg. Ismerjük egymás lihegését, meg mindent, ami ehhez kapcsolható... Néha Te voltál a serpa, néha én, de a zászlók ott vannak a csúcsokon, s mindenki tudhatja, hogy együtt tűztük ki őket.

Most időzz el egy kicsit a csúcson, tekints körül a tájon, ez a Tiéd, ne zavarja meg látásodat a szél.
Mondd el, mit látsz, én itt ülök a völgyben, de ha hívsz, ismét felmegyek a hegyre Veled. Ugye nem kérdezed majd, hogy miért...

Ruszt József

Gálffi László
Színész. Budapest, 1952. november 16. Tanulmányok: Színház- és Filmművészeti Főiskola 1971-75. Életút: Diákkorában amatőr színjátszó, 1975- a Vígszínház tagja.
Díjai: Jászai Mari-díj (1984), Mensáros László Emlékérem (1994), Hecuba-díj (1994)
Főbb szerepei: Alan Strang (Equus), ... Artur (Tangó), Krapp (Az utolsó tekercs), Rimbaud (Egy évad a pokolban), ... Báró (Éjjeli menedékhely), ... Dimba (Lakodalom), Sztaszik Marhockij (Érzéki szenvedély).
Filmen: A kenguru (1975), Áramütés (1978), ... A svéd, akinek nyoma veszett (1980), ... Hajnali párbeszéd (1987 tv), Fehér éjszakák (1987 tv), ... Orbán lelke (1994 tv), A végzetes szerelem játéka (1994 tv), Csajok (1995), Pisztácia (1996 tv), Pótvizsga (1997) 6:3 (1998).

Ruszt József
Rendező. Született: Isaszeg, 1937. július 4. Színház- és Filmművészeti Főiskola 1957-62. 1962-73: Debrecenben dolgozik, közben az Egyetemi Színpad tagja, 1973-78: Kecskeméten főrendező, 1978-79: részt vesz a Gyurkó-féle népszínházi kísérletben, 1980-82: Szegeden művészeti tanácsadó.
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja: mb. igazgató: 1982-1984, művészeti vezető : 1982-1984, igazgató-főrendező: 1984-1987, művészeti tanácsadó: 1987-1988, örökös tag: 1997-től. 1987-88: a Nemzeti Színház rendezője, 1988-89: a szegedi Nemzeti Színház társulatának újjászervezésében vesz részt, 1989: Szegeden megalapítja a Független Színpadot, amit 1990-ben Budapestre telepít, 1994-től 1998-ig a Budapesti Kamaraszínház tagja, 1995-98: művészeti vezetője. Rendezései a színházban: 1982/83 A csodálatos mandarin, 1982/83 Az ördögök, 1982/83 Romeo és Júlia, 1982/83 Tom Paine, 1983/84 A fából faragott királyfi, 1983/84 Az ember tragédiája, 1983/84 Húsvét, 1983/84 Vihar, 1984/85 A fehér ördög, 1984/85 A kékszakállú herceg vára, 1984/85 Egy igazi úr, 1984/85 Jeruzsálem pusztulása, 1984/85 Óz, a nagy varázsló, 1984/85 Székely fonó, 1985/86 Kegyenc.
Egyéb fontosabb rendezései: Genet: A cselédek, Tolsztoj - Piscator: Háború és béke, T. Williams: A vágy villamosa, O'Neill: Egy igazi úr, Amerikai Elektra, Shakespeare: Troilus és Cressida, Schiller: Don Carlos, Marlowe: Doktor Faustus, II. Edward, Kodály: Háry János, Sütő: A szuzai mennyegző, Gorkij: Jegor Bulicsov, An - Ski: Dybuk, Csokonai: Özvegy Karnyóné, Márton: A római hullazsinat, Mozart: A varázsfuvola, Goldman: Az oroszlán télen, Capek - Capek: A végzetes szerelem játéka.
Játéktértervezései a színházban: 1985/86 Kegyenc, 2000/2001 Philoktétész.
Díjai: Jászai Mari-díj (1975), Érdemes Művész (1977), Kiváló Művész (1985), Zala Megyei Alkotói Díj (1988), Magyar Művészetért Díj (1989), Kossuth-díj (1993).