| Impulzív alkat. Tudjuk, ez a meghatározás nem mindig egyértelmű dicséretként hangzik el egy színészről. Szegedi Erikát többször hallottam így jellemezni, kollégáktól is, rendezőktől is; és mitagadás, a kétségtelen elismerés mellett mindig ott éreztem még valamit: annak jelzését, hogy úgynevezett nehéz embernek ismerik. Talán egy kicsit tartanak is tőle - hiszen olyan impulzív. Vagyis indulataival, sőt szenvedélyességével együtt kell elfogadni őt munka közben, és - mint mondták - bizony számításba veendő, hogy Erika olykor nyűgös, netán egyenesen szekánt lesz. Mindenesetre, amikor eldőlt, hogy sikerül vele dolgoznom a Rejtett játékok-on - amit nagyon szerettem volna, mert régóta kivételes képességű színésznőt tiszteltem benne -, nos, akkor akadtak a színházban, akik merő jóindulattal figyelmeztettek, óvakodjak "a Szegedi" hangulataitól. Nem állíthatom hát, hogy nem volt bennem némi drukk az első próbákon. A rendező persze, legalább kezdetben, mindig szorong egy kicsit, csakugyan jól osztotta-e ki a szerepeket, sikerült-e felkeltenie a színészei érdeklődését, egyáltalán működik-e a "gépezet", amelyet az ő felelőssége jól összerakni. Mindezen felül - megvallom - én még egyvalamire, illetve egyvalakire figyeltem nagyon. Erikára. Az nem volt kérdés, hogy a szerep tökéletesen az övé, hogy pontosan érti-érzi, ki az a Carrie, akit játszania kell. De tudtam, ez önmagában kevés; ahhoz bíznunk is kell egymásban, hogy ezt a közös munkát majd heteken át szeretni tudjuk. |
 |
 |
| Szegedi Erika | Mészáros Tamás |
| És azóta is hálás vagyok Erikának. Mert úgy éreztem, megelőlegezte nekem a bizalmát. Pedig nem ismert, szakmai értelemben semmit nem tudott rólam. Eleve lehettek volna velem szemben látványos fenntartásai, aztán - ha már rendesen kialakulnak bennem a gátlások -, akár mindvégig is. Rendező és színész kapcsolatát többnyire döntően az határozza meg, utóbbi vajon képes-e már akkor elfogulatlanul átadni magát a másik elképzeléseinek, ízlésének, megoldási javaslatainak, amikor mindazt még nem érezheti igazoltnak. A színésznek ki kell szolgáltatnia magát a munkában, mielőtt az eredmény felől bizonyosságot szerezhetne, és ez - kivált olyan rendezővel, akiről korábban nem szerzett tapasztalatokat - kissé olyan, mint egy halálugrás kötél nélkül. Nem vehettem volna rossznéven, ha Erika tovább vizsgáztat, vagy akár csak idegesen viselkedik attól a puszta ténytől, hogy ekkora kockázatot vállalt egy idegen pasassal. Ehelyett teljes valójával vetette bele magát a figurába - és megmutatta, milyen odaadást, lelkiismeretességet, figyelmet képes koncentrálni. Igen, impulzív volt és szenvedélyes. De soha, egyetlen pillanatra sem láttam a hangulatembert, a nehezen kezelhető bakafántoskodót. Szegedi Erika dolgozott, teljes erővel és hihetetlen kíváncsisággal minden apró részlet iránt. Minden szóról és mozdulatról tudni akart mindent, nem hagyott semmi esetlegességet, semmi kvázi-megoldást. Azt tette velem, aminél többet és jobbat színész, rendezővel nem tehet: kérlelhetetlen maximalizmusával arra inspirált, hogy minél pontosabban igyekezzek válaszolni a kérdéseire. Megismertem egy nagyszerű művészt, és mérhetetlenül sokat tanultam tőle. Igényességből, fáradhatatlanságból, kreativitásból adott példát. Őszinte - és ne tekintsék ezt paradoxonnak -, meggondoltan átélt érzelmekből leckét. Kivételes élmény volt, hogy Szegedi Erikával dolgozhattam a Pesti Színházban. És meggyőződésem, hogy a Néző számára is kivételes élmény látni őt ezen a színpadon. Szeretettel: Mészáros Tamás |
