Hatvan? Ugyan! Na majd én kiszámolom neked, ez sose volt az erősséged. Nézd: 2003 mínusz 1943 az jé! Tényleg hatvan! Hát akkor: Kedves Péter, Isten Éltessen Sokáig! Ez nem egy átgondolt köszöntő, csak írom, ahogy eszembe jut. Ha jól emlékszem, még csak alig több, mint a fele volt meg ebből a mostani hatvanból, amikor én belekeveredtem az életedbe - vagy te az enyémbe? -, szóval, amikor összekeveredtek a dolgaink. Addig nem nagyon botlottunk egymásba. |
 |
| Szóval ezek voltak az alapok. Voltak persze másféle Alapok - hasonlóak, otthonról -, sőt ALAPOK is - közösek, jóval korábbról. Ennyi alapra már könnyű egy életre szóló barátságot építeni. A barátság magánügy, hol könnyű, hol nehéz, de ezt nem teregetném ki mások elé. Közügy viszont, amit erősített, amihez hozzásegített: a közös munka, a közös szolgálat. Közös, akkor is, ha együtt, akkor is, ha éppen külön-külön végezzük: a gyerekek életének szebbé-jobbá tétele a magunk módján. Olyan élmény, éveken át - vagy csak egy pillanatig tartó találkozás, melynek hatása sokáig elkísér. |
Az alkalmak? A rádióban a Ki kopog?, a színházban a Zűrhajó, a Banyatanya, a Zsupszfalvi tűzoltók, a Madárles vagy a Sapkamanó, a TV-ben a Játékszüret, az Égbőlpottyant mesék, a Daloskönyv, a Varázsló, meg könyvek, lemezek, újságok, fellépések az egész országban, néha még azon is túl, színházban és utcasarkon, sportcsarnokban és óvodában, meg a konzultációk, viselkedéskultúra-előadások, stb, stb, ki tudná mindet felsorolni? Kedves Péter, éltessen még sokáig az Isten egészségben, a magad teremtette otthonodban, az általad is formált országban, mindannyiunk örömére! Ölel barátod: Vilmos |
