Születésnapi levél - Kőváry Katalinnak

Kultpol

Szabad-e rendezőt dicsérni? Illik-e rendező pályafutását, erényeit, példamutató magatartását közhírré tenni? Nem tűnik-e visszatetszőnek színészi oldalról a rendező köszöntése.
Ilyen gondolataim támadtak ma éjszaka, Kőváry Katalin, "mert fejfájósan lődörgök" az Interneten.
10 éves az Éjszakai Színház. Aki ezt a színházi "alakzat"-ot létrehozta, kitalálta, egybetartotta, fenntartotta, megtartotta, azzal a rendezővel, rendezőnővel a #8217;60-as évek derekán találkoztam először. Mint egyhónapos főiskolások éktelenül ordítoztunk az osztályteremben, s bejött egy fiatal tanársegéd, odalépett hozzám, s azt mondta: be fog rekedni. Mennyire igaza volt
Aztán
Az Éjszakai Színház olvasópróbája, "A légköbméter": Csomós, Papp Zoli, Igó, Balkay, Ternyák Zoli, a Magyar utcai Színészházban, este 10 után, majd az RS9-ben két hónapig " és nem érintve a kasszát".
Meszléry Judittal egy tájkocsiban egyszer azt számoltuk össze hány rendező van Magyarországon, aki bármikor, bármit megrendez aki évente öt jót, öt rosszat, aki évente egyből egyet, egy jót, de azt nem számoltuk, hogy hány olyan rendező van Magyarországon, aki a színészt a főiskolától a színháztól a jogászon, a csontkovácson, a szerelőn, az adótanácsadón, a könyvelőn, a fodrászon, és kórházon át is elkíséri, aki nemcsak a próbán, de minden előadáson ott van, akár üres, akár teli a nézőtér. Legutóbb 14 csodálatos néző előtt játszottuk a "Play Strindberg"-et. Azt mondtad ne mondjam el Dorkának hány néző volt. Legalább mi ne terjesszük. Azt mondtam - Persze. És amikor Dorka megkérdezte, hány néző volt, betartottam a szavamat, azt mondtam: Neked nem mondhatom meg.
(Játszottunk mi egy néző előtt is "Kegyetlen játék"-ot.)

A 10 éves Éjszakai Színház most különös jubileum előtt áll Születésnapja van színházcsinálójának. Féltucatszor annyi idős, mint az Éjszakai Színház. Na ebből találják ki, hogy "hány éves a kapitány".
Kedves Kati! Születésnapot alkalmából fogadd szeretettel "Solvejg dalát"! (bejátszás).

Vallai Péter

Kőváry Katalin
1961-61 ELTE Bölcsészettudományi kar, magyar-népművelés szak.
1963-68 Színház-és Filmművészeti Főiskola, színházrendező szak. osztályfőnök: Nádasdy Kálmán, mesterség-tanár: Kazimír Károly 1968 - A Magyar Rádió rendezője 1968-88 A Thália Színházban rendező dramaturg
1992-ben megalapítja az Éjszakai Színházat, amely szakmai és emberi nézetazonosságon alapuló, produkcióra szerveződő profi színházi formáció. Az Alternatív Színházak közé tartozik, bár egyedül a működése alternatív. Az Éjszakai Színház Közhasznú Kulturális Egyesületként működik. Pályázati pénzekből létezik, és általában évi két bemutatót tart.
Elnök: Vallai Péter, titkár: Hámori Ildikó. Jelenleg az előadások a Piccolo - azelőtt Pince-színházban láthatóak.

Kitüntetések:
1979. Jászai Mari-díj
1987. Prix Futura különdíj (rádiós díj)
1998. Országos Színházi Találkozó díja (Mrozek: Emigránsok)

Főbb rendezések:
Jókai Anna: Tartozik és követel, Hubay Miklós: Tüzet viszek, Isten füle, Lázár Ervin: A hétfejű tündér, Sophoklés: Antigoné, Simonffy András: Japán szalon, Shakespeare: Hamlet (Kozák András és a Kaláka), Békés Pál: Egy kis térzene, Czakó Gábor: Gang, Mesterházi Lajos: A Prométheusz-rejtély, Bereményi Géza: Légköbméter, Garaczi László: Imoga, Botho Strauss: Mint vendég, Mrozek: Emigránsok, Jókai: A kőszívű ember fiai, Kastner-Béres: A két Lotti, Weöres Sándor: A holdbeli csónakos, Márai: Kaland

Vallai Péter
Színész. Budapest, 1946. november 25.
Tanulmányok: Színház- és Filmművészeti Főiskola 1965-69.
Életút: 1969-75 a Thália Színház, 1976-81 a pécsi Nemzeti Színház, 1981-82 a győri Kisfaludy Színház, 1982-87 a szolnoki Szigligeti Színház, 1987- a Vígszínház tagja.
Jászai Mari-díj (1981), a tv kritikusok-díja (1991).
Főbb szerepei: Biberach (Bánk bán), ... Ficsúr (Liliom), ... Parris (A salemi boszorkányok), Gonzalo (A vihar), Ügyész (A Karamazov tesvérek).
Filmen:
Hatásvadászok (1982), ... A távollét hercege (1992), ... Bűvös vadász (1994).
Önálló estjei: Perti György-versek, Spionjáték, összeállítás Esterházy Péter írásai nyomán, Egy nevetséges ember álma.