Születésnapi levél-Czímer Józsefnek

Kultpol

Drága Jóska!

Hihetetlen, de mégis igaz; Czímer Jóska 90. éves lett!
De sem az idő sem az évek nem fogtak ki magán hála istennek, itt van közöttünk teljes szellemi frissességében és jó egészségben!
Magánköszöntő helyett hadd írjak ez alkalommal egy nyílt levelet, amelyben szeretném elmondani mostani dramaturg kollégáimnak, s elsősorban a fiataloknak, mit köszönhet a dramaturg szakma és személy szerint én, mit köszönhetek magának.

Tanítványaként kezdtem a pályámat, s ma is tanítványának vallom magam. Tőle tanultam meg szakmánk alapismereteit, azt a bizonyos szakmai alaptudást. Ő képviseli számomra az ideális dramaturg típusát, azt, hogy milyennek kellene lennünk mai dramaturgoknak.
Először is azt tanultam tőle - talán szakmánk legfontosabbjaként -, mit rejt a színpadi szöveg, mi a jó színpadi dialógus specifikuma, milyen rejtett összefüggések fedezhetők fel a szituációk egymásutánjában, és a dialógusok felszíne alatt. Lehengerlő éleslátással fedezte fel a térben felhangzó szövegek rendező és színész számára fontos konkrét jelentéseit, vagy pedig a szavakból kiolvasható fedettebb, de a későbbiekben döntő fontosságú akció- vagy viselkedésbeli következményeket.
Tőle tanultam - persze nem állítom, hogy meg is tanultam! -, mit jelent szituációt elemezni, s a felismeréseket nem irodalmi - hanem színházi nyelven tolmácsolni. Roppant meggyőző erővel tudta igazát ezen a nyelven is képviselni, s így szavai nemcsak az író vagy a fordító, hanem a rendezők és a színészek számára is abszolút érvényesek és elfogadhatóak voltak. Egy-egy próba megtekintése után olyan kis előadással felérő elemzést tartott, hogy előfordult: véleménye nyomán lényeges változások történtek a próbafolyamatban, az egyes alakok értelmezésében.
Tőle tanultam meg, mit jelent a drámafordítás, mik a jó drámafordítás legfontosabb ismérvei. Mindenre odafigyelt: a dialógusok ritmusára, hosszúságára, zeneiségére, arra, hogy egy-egy árnyalatnyi különbség, egy rosszul megválasztott magyar megfelelő milyen következményekkel járhat a próbák folyamán, a figurák, a szituációk alakításában. Soha, egyetlen, se régi, se új fordítást (lett légyen az a legismertebb személy munkája) nem fogadott el látatlanban. Azt mondta, a nyelv napról napra változik, a kívánalmak is, és minden színház, minden résztvevő más és más. A jelen szemével kell mindig nézni minden szöveget, még a legkanonizáltabb klasszikus fordítást is.

Műveltsége, nyelvtudása lehengerlő, néha-néha nyomasztó is volt számomra. A görög-római kultúra, jó néhány halott és élő nyelv roppant alapos vagy csak épp szükséges ismerete, kiváló íráskészsége tette őt elismert esszéíróvá, alkalmanként kritikussá, fordítóvá, fontos tanulmányok írójává.
A hatvanas-hetvenes években, ritkán jutottunk naprakész információhoz, ő azonban rejtélyes csatornákon át mindig tájékoztatva volt a nagy és fontos nyugati sikerekről, Miller, Tennessee Williams, Albee, Dürrenmatt és a nagy generáció többi tagjának legfrissebb bemutatóiról. Így tudott a Vígszínház sok új darabhoz hamar hozzájutni.
Később Nógrádi Róbert igazgatóval, Sík Ferenc rendezővel együtt oroszlánrésze volt a Pécsi Nemzeti Színház nagy korszakának. Ottléte alatt sorozatban országos jelentőségű bemutatók színhelye volt Pécs. Illyés Gyula, Hernádi Gyula fontos darabjai ott kerültek először színre, Weöres Sándor A kétfejű fenevad-ja is pécsi ősbemutató lett volna, ha nem tiltják be. Paál István két jelentős rendezését is ő segítette színpadra: Camus:Caliguláját és Jarry Übü királyát.
A napi színháztól való visszavonulása óta visszaemlékezéseit írja, amelyek érdekes és fontos dokumentumai az elmúlt fél évszázad magyar színházi életének.
Energiája, szelleme, tudása ma is töretlen, és tényleg hihetetlen, hogy kilencven éves születésnapját köszönthetjük most!

Drága Jóska! Sokáig legyen még közöttünk, és sokáig legyen még mércéje a dramaturg társadalomnak, a színházi életünknek.

Isten éltesse sokáig!

Radnóti Zsuzsa

Czimer József
Budapest, 1913. október 24.
Dramaturg, esztéta, műfordító.
Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori címet 1937-ben, majd a Lélektani Intézetben dolgozott 1937-től 1942-ig.
1945-től több lap munkatársa volt (Szabadság, Új Magyarország, Színház és Mozi)
Rövid ideig a filmművészet tanára a Színművészeti Akadémián.
1951-től 1956-ig az Ifjúság, illetve a Petőfi Színház dramaturgja.
1956-tól 1968-ig a Vígszínház, 1968-1988 között a Pécsi Nemzeti Színház fődramaturgja.
Elsősorban angolból és franciából fordít.
1976-ban érdemes művész,
1983-ban kiválló művész kitüntetést kapott.
Főbb Művei:
Aisopos meséi (1943), Korunk Színháza (1962), A dramaturgia regénye (1976), Színház és Irodalom (1981), Függöny nélkül (1985), Többes szám első személy (1989), Dante apródja (1990), Közjáték (1992).