| Drága Vitéz László Bácsi!
Egy rövidnadrágos, fehéringes kisfiú a 70-es években alig várta, hogy a Televízióban felhangozzon egy rekedtes hang és azt kiálltsa a publikumnak: "Szervusztok Pajtikáim". Ettől a pillanattól megszűnt a világ és tátott szájjal néztem, hogyan náspángolja el a "Csokoládépofájút" vagy éppen a "kopasz lisztes zsákot". Akkor még nem tudtam, hogy a paraván mögött, egyetlen ember mozgat minden bábot, minden kelléket. Mintha egyedül az egész rohanó világgal szemben, vissza akarta volna püfölni a gyerekek szívébe, lelkébe a szépet, a mesét. Azt hiszem, aki egyszer látta, soha nem felejti el. |
 |
| Aztán teltek múltak az évek és a kisfiúból kétgyermekes apa lett. Színész vált belőle és a Nemzeti Színházban felkérték Vitéz László szerepére. Nem tudtam, mit fogok kezdeni a szereppel, milyen lesz az eleje, a vége, csak egyben voltam biztos. Megpróbálom felidézni azt a rekedtes, bájos, mindig huncut figurát, akit kisfiúként csodáltam. |
Akárhányszor játszuk az előadást, mindig elfog az a gyermeki szorongás és boldogság, amit akkor rövidnadrágos gyerekként éreztem a televízió előtt. Köszönöm a mese szépségét és boldogságát. Egyedül harcolt a paraván mögött és amint a mese végén mindig, mindent és mindenkit legyőzött. Játszhatom én Vitéz Lászlót és remélem, játsszák majd sokan, de igazi és egyetlen Vitéz László csak egy van! Boldog Születésnapot Kemény Henrik! Stolh András UI: Hoopliá!!! |
