|
Drága Tanárnő,
sohasem fáradt? Egyetlen percre sem unt az írásra, az oktatásra? Mitől ilyen erős asszony?
Előttem a kép: rendíthetetlenül magyaráz az újságíró-iskola katedráján, egyik nebulója pedig ámulattal szemléli. Vajon belőlem is határozott újságírónő válik? - tűnődtem. Kitartó, eltökélt, következetes, akárcsak ő - mormoltam a mágikus mellékneveket. Szigorú. Megalkuvást nem tűrő - tettem hozzá a padban.
Most bók következik. Ha szidott, szégyelltem magam. Ha dicsért, szívből örültem. Hiányozni? Innen? Minek?
Most vallomás következik. Kevés embert tisztelek annyira, mint Földes Annát. Kevesek véleménye számít annyira. Felnézek a remek újságíró-tanárra. Úgy tekintek rá, ahogy valamennyi pedagógusra kellene, s csak kevesekre lehet.
Két éve rekkenő nyár volt, amikor műfajelmélet tantárgyból négyest kaptam Tőle, ezt sosem feledem. Buktatott volna meg inkább! - gondoltam fülig vörösödve, és hetekig szégyelltem magam.
Tanárnő! Gondolta volna pályakezdő zsurnaliszta korában, hogy később lelkes utódait oktatja az újságírás alfa-ómegájára? Tudta akkoriban is, hogy hivatására lelt? Sosem érezte azt a hezitáló bizonytalanságot, amit mi most zöldfülű tollforgatóként átélünk?
Megannyi kérdés, melyek a szemérem okán sosem hangzanak el. Persze a mély érzelmek ritkán harsognak.
|
