| Kezdjük a megszokott újságírói közhellyel: nehéz ember, rossz interjúalany. Utálja a felszínes kérdéseket, a hamis, álhazug megoldásokat, kötözködő, háklis, ingerlényeken. Sokszor embergyűlölő hangulatban van. Rosszul mondom: az már nem is hangulat, hanem állapot. (Amiben az - emberek többségét ismerve - igaza is van.) Fiatalabb korában azt mondták, ő a magyar Belmondo. Ez finoman azt sugallta, hogy neki is csak nagyvonalakban van szelídre szabva az arca. Markáns megjelenése már harmincévesen is középkorú férfiszerepekre predesztinálta. Az azóta eltelt pár évben ez kiteljesedett: ő az egyik legerőteljesebb férfikarakter a magyar színpadokon. |
 |
 |
|
| Korcsmáros György | Gáti Oszkár | |
| Útját egyre nagyobb halom baleseti sérült szegélyezi. Olyanok, akik vagy nem tudnak vele szót érteni, vagy olyanok, akiknek gondolkodás nélkül megmondja a véleményét, amit nem csomagol fóliába. Kommunikációs csődtömeg. Van benne valami gyökeresen rosszul kódolt probléma. Nem úgy beszél, ahogy érez. Mert érez. Nagyon is. És szívből jövően sok jót. Bármilyen meglepő is, nagy szíve van. Ezért lehet őt nagyon megbántani. De akit szeret, azt szereti. Haraggal szereti. Paradox, nem? Őt szeretni nem könnyű, sőt, nagyon komplikált. Még annak is, aki annyi ideje barátja, mint én. Nem zökkenőmentes barátság ez sem. De mély, mint az idő kútja. Most 55 éves. Két ötéves gyerek néz szembe egymással benne. Durcásan. Egymást froclizva. Az egyik dr. Jekyll, a másik Mr. Hyde. Aki jól ismeri őt, az együtt szereti benne mindkét énjét. Ő a barátom. Korcsmáros György |
