| Anyuci!
Elég különös nekem téged itt köszönteni,több okból is. Először azért, mert úgy gondolom, hogy ha ezeket a sorokat bevésném egy fába a Várkertben, előbb találnál rá, mint itt az interneten. Azért bízom benne, hogy itt is megtalál Téged.
Hát, anya, Isten éltessen! Tudom, nem szereted a felhajtást - "csak egy sms-t, semmit, úgysem érsz rá, próbálsz!" - Igen. Próbálok. Már én is. Ki gondolta volna? Mindenki. De tudom, hogy Te már kicsi koromtól nagyon tudatosan színházi szellemben neveltél. Az öltözőben feküdtem pár hónaposan, a szünetben jöttél megszoptatni. Tejes lett a jelmezed. Erre nem emlékszem, mondták. De arra emlékszem, hogy a fegyelmet megkövetelted a próbák alatt. Nem is nagyon kellett rámszólni, csendben lestem mindent, ami a színpadon történt. Ha pedig nem a takarásban, hanem a nézőtéren ültem, akkor soha nem bírtam ki, elárultam a mellettem ülőknek, hogy - "Az ott az anyukám, Lázár Kati!"
|
