A táncoló karmester

Két orosz, klasszikus mű szerepelt a Budpesti Filharmóniai Társaság évadnyitó hangversenyén a Magyar Állami Operaházban: Csajkovszkij VI. Patetikus Szimfóniája és Rachmaninov Szimfonikus táncokja.
A két műnek azért is köze van egymáshoz, mert Csajkovszkij utódjának tartotta a 18 éves Rachmaninovot, akinek vizsgamunkáját, az Aleko című egyfelvonásos operát 1892-ben ő maga mutattatta be a cári operában. Még azt is felajánlotta, hogy összepárosítja valamelyik saját művével - ennél nagyobb megtiszteltetés nem érhetett fiatal orosz zeneszerzőt!
Csajkovszkij akkor már sikerei teljében volt, és utolsó, VI. szimfóniáját komponálta, amely hattyúdala lett: 1893-ban, a bemutató után kilenc nappal halt meg. Az első változtot megsemmisítette, a másodiknak viszont öccse javaslata alapján adta a "patetikus" jelzőt.

A két zeneszerzőnek valóban sok közös vonása van. Mindketten az orosz melankóliát képviselték és hagyományos nemzeti zenét írtak. A később Amerikába távozott Rachmaninov élete végéig hű maradt az orosz dallamvilághoz.
1917 után távozott hazájából, először Svájcban telepedett le, ahol világhírű zongorista vált belőle. De karmesterként is megállta a helyét. Ebben a minőségében kapott meghívást az Egyesült Államokba 1935-ben, és itt élt egészen 1943-ban bekövetkezett haláláig. Legtöbb műve zongorára íródott, a Szimfonikus táncok közül kettő önálló zongoradarabként gyakran szerepel a pianisták repertoráján.

Az operaházi hangverseny legnagyobb élménye a kiváló zenekart vezénylő Rico Saccani (fotó) teljesítménye volt. Az Erkel Ferenc által több mint 150 éve alapított Budapesti Filharmóniai Társaság jó kezekben van, amióta ő a vezető karmestere és művészeti tanácsadója.
Egészen hihetetlen, olaszos temperamentummal vezényelte végig a két remekművet, különösen az elsőnél remekelt. Szinte mindenre képes a karmesteri pulpituson: felemelkedni a földről több centiméterrel, féltérdre ereszkedni a pianóknál, karjával körkörösen fantasztikus tempót vezényelni a gyors részeknél - egyszóval végigmozogta, végigtáncolta hatvan percen keresztül a Patetikus Szimfóniát.
Akrobatikus mutatványai ellenére tele vannak lírával és érzelemmel, mint minden igazi olasznak. A zenekar imádja őt, ez jól látszik minden mozdulatukon és az összeszokottságukon. Ennek köszönhető az a fergeteges sikerű koncert, amelynek tanúi lehettünk operaházi évadnyitó koncertjükön.