Tanulmány a nőkről Budapesten

Színpad


Tanulmanyanokrol_EgriGardonyiGezaSzinhaz_MeszarosSara_FeketeGyorgyi_BozoAndrea.jpg
Mészáros Sára, Fekete Györgyi és Bozó Andrea

A nők gyakran gondolják azt, hogy a férfiak ostobák. Hogy miattuk dúlnak háborúk a kontinenseken, és hogy az ő korlátoltságuk következtében drágák a ruhaanyagok. És hogy általában milyen más lenne az élet, ha nem nyüzsögne mindenütt az a sok férfi. De ha már belepték a földet, miért nem azért élnek, hogy megértsék a női lélek mélységeit? - így filozofál az író. Ugyanis tanulmányt ír a gyengébbik nemről.

 
Három nő megelégeli a házasságot. Zsuzsa fél év után hagyná ott a férjét, Éva tíz esztendő együttélésnek mondana búcsút, Jolán pedig több mint negyed évszázados feleségeskedését tenné lapátra. A baj csak akkor kezdődik, amikor az örökös fenyegetőzést a férjek komolyan is veszik.
 

Tanulmanyanokrol_EgriGardonyiGezaSzinhaz_GorogLaszlo_HuseCsaba_CsendesLaszlo_GalKristof.jpg
Görög László, Hüse Csaba, Csendes László és Gál Kristóf

A hatvanas évek táncdalfesztivál-hangulata, műszempillás, neonreklámos Budapestje elevenedik meg megannyi igazi slágerrel a Tanulmány a nőkről című darabban, miközben a fél kocsi áll a takarékban, sajtos rúd és kaszinótojás kapható a bárban, és egy szál harangvirág jár mindenkinek a névnapjára.

 
Csizmadia Tibor rendezésében Görög László, Tompos Kátya, Gál Kristóf, Bozó Andrea, Hüse Csaba, Mészáros Sára, Csendes László és Fekete Györgyi látható a színpadon.