Még egy hete sincs, hogy az eddigi próbafolyamat helyszínéül szolgáló, ismerős biztonságot - s főleg ismerős méreteket - nyújtó kőszínházi környezetet a feneketlen bendőjű Dóm téri színpadra cserélte a Marica grófnő társulata. Nem csoda, hogy egyelőre mindenki saját viszonypontjait keresi. Nem csak a statiszták és a táncosok, de a főszereplők is könnyen elbolyonganak a hatalmas térben, csakhogy akkor vagy kilépnek a fényből, vagy szétesik a térforma, vagy egyszerűen nem jól látszanak a nézőtérről. "Gyerekek, nincs idő, nincs idő! - kiáltja éjjel negyed tizenegykor a rendező Eszenyi Enikő. Még öt kép hátra van, és a tapsrendet is meg kell csinálni!"
Csakhogy hihetetlen akadályok állják a színészek útját. Tordy Gézának például egy felborított asztalba gyömöszölve kell másnaposan ébredeznie. A fején ráadásul piros zománcozott vödör virít, így a feladat nem is olyan könnyű. Először is nem hallja az instrukciókat, azonkívül a vödör folyton visszabillenő füle miatt a szükséges pillanatban nem egyszerű megszabadulni tőle. De az asztaltól sem, mert a keresztpánt miatt alig fér el benne másodmagával. Az erősítésre meg persze szükség van, hiszen egy másik jelenetben táncolnak rajta.
A darab szerint már haladnánk a boldog vég felé, ám ez a próba jelenlegi stádiumában nehezen akar összejönni. "Megjöttek a csengeriek!"- ujjong a Tschekkót játszó Király Levente, s minden irányból tömeg lepi el a színpadot. A nézőtérről az első pillanatban csak a mozgás dinamikája érzékelhető, aztán amikor Duda Éva koreográfus - ha kell, egyenként - helyére "tologatja" a táncosokat, a rendező pedig a színészeket, a káoszból lassan megformálódik a színpadkép. Nem megy gyorsan, az utasításokat a nézőtérről valószínűleg könnyebb megérteni, mint a színpadon. Lukács Gyöngyi, a magyarul először éneklő világhírű operadíva közben rutinosan tűri a statisztéria toporgását.
Kentaur színpadképeMTI fotó
"Menjetek közelebb a gyufához!" "Lépjetek egyet a hegedű felé!" "Vegyétek körbe a cipő sarkát!" - sorjáznak az utasítások a rendezői asztal felől. Ugyanis egy féltemplom nagyságú piros körömcipő, egy még annál is nagyobb, a Dóm rózsaablakáig érő, eldőlt hegedű és egy hajókoffert megszégyenítő méretű gyufásdoboz alkotják a díszletet. A földön járunk ebben az operettben, talán túlságosan is közel az anyaföldhöz, óriáspitypangok között. A körömcipő többfunkciós, nem csak a magas sarok alatt lehet jönni-menni, de benne is, sőt alkalomadtán üldögélni, vagy vonulni a belsejébe épített meredek lépcsősoron.
Pedig Eszenyi Enikő először hagyományos díszletben gondolkodott, ami ebben az operettben mindig egy vidéki kúria kastélyszerű homlokzatát jelenti, mellette-körülötte istállóval és mezővel. Ahogyan egy erdélyi uradalmat meg lehet jeleníteni színpadon. Ezt kérte Kentaurtól is, a darab díszlettervezőjétől - legfeljebb kicsit modernizálva. Az elkészült makett azonban csupán arra volt jó, hogy átlépjenek rajta, és megszülessen az, ami mindkettőjükhöz jobban illik. A mese elemei helyett a történet legjellemzőbb kellékeit kezdték összeszedegetni - szó szerint a szekrényből. Így jött a képbe Marica fél pár cipője, amiből a Tabarin-képben pezsgőt isznak hódolói, egy csipkekesztyű, az átmulatott éjszaka után elhagyott hegedű, és így tovább. Pillanatok alatt kialakult a második, egyben végső változat. "Ez egy eltúlzott díszlet, olyan, mintha egy négyzetmétert kiszakítanánk a térből - mondja Kentaur -, de innen el lehet emelkedni."
A színpad tényleg óriási, és a négyezer nézőnek mindent látnia kell. Még a színészeket is. Ezért a gesztusok és mozgások túlzóak, mint a némafilmben. Azt, aki először dolgozik itt, erre olykor figyelmeztetni kell. Zongorázni lehet a különbséget a szabadtérin kezdő és a rutinos színészek között. Ez akkor derül ki, amikor Király Levente elsőre és magától értetődően hozza a "szabadtéris" mozgás-koordinációkat. Lehoczky Zsuzsa is otthon van ezen a színpadon, kétszeresen is. Bozsena grófnő száma borítékolható őrjöngést fog generálni a nézőtéren, nemcsak azért, mert a valamikori szegedi primadonna énekli, hanem mert egy-két helyi utalást is beleszőttek. "És meghajlunk." - mondja munkaszövegként a művésznő. "Ebben a darabban nincs meghajlás!" - szól le Eszenyi, akaratlanul is halvány támpontot adva az operettjátszással kapcsolatos elképzeléseiről.
Közeleg a pénteki premier napja, s bár próbáról próbára erősödnek a leendő előadás kontúrjai, egyelőre legfeljebb csak sejthető, hogy milyen is lesz a végeredmény. Egy biztos: Kentaur szerint tele lesz helyzetkomikummal, mint Eszenyi rendezései általában.
