Tetterős a tízéves Trafó

Színpad


Trafo_20080819.jpg
Trafó

A kerek évszám örömére szeptember első hetében városszerte mini-előadásokkal, performanszokkal lepik meg a helyieket, majd szeptember 5-én, pénteken este egy nagy bulira várnak mindenkit a Trafóba, ahol a 17 tagú Budbudas és a régi idők slágereit megidéző Qualitons zenél majd. Emellett lesznek tűz-zsonglőrök, performanszok és táncfilmek, fotókiállítás Én és a Trafó címmel, régi filmek a Trafó történetéről, és további izgalmas meglepetések.

 
Az évadnyitó után egyből beindul az évad. A megnyitó előtt közvetlenül egy nappal, szeptember 4-én este a Krétakör PESTIESTI előadásának zenéiből megjelent Partika lemezbemutató koncertje várja az érdeklődőket. Szeptember első hétvégéjén kétnapos Táncmaraton következik, majd a visszatérő előadók közül fellép a Frenák Pál Társulat, a Tünet Együttes és a Fortedanse. A Trafó Galériában szeptember 12-én Forradalom, szeretlek címmel nemzetközi kiállítás nyílik, amely az 1968-as események képzőművészeti megjelenéseivel foglalkozik. Az idei Szabadegyetem is ehhez kapcsolódik, változatos előadások lesznek 1968-ra emlékezve: szó lesz a nemzetközi történelmi és művészeti helyzetről, a beatzenéről, de a nők jogairól és a feminizmus második hullámáról is.

A szeptember meglepetései a beskatulyázhatatlan brit zenekar, a Tiger Lillies koncertje; a német hiphop csapat, az E-Motion táncprodukciója és a japán-francia új cirkusz, az Oki Haiku Dan lírai előadása.