Tévés piknik Békés Italával

Színpad


bekes_itala_bym1.jpg
Békés Itala

Bármely életkor csak addig tűnik soknak, amíg el nem éri az ember - vallja Békés Itala művésznő. Temperamentuma, játékkedve ismeretében, amelyet jó egészségben megőrzött, bátran hihetünk neki. Ma már nehéz elképzelni, hogy a 82. életévébe lépő színésznőnek, aki A derű művészete címmel tervezi folytatni memoárját, a háború után nemcsak a színészetért, hanem még a női szerepekért is meg kellett küzdenie. 

 
Persze gondolhatnánk, hogy az író-polihisztor apa és az olasz filmszínésznő anya ötödik gyermekeként az isten is művésznek teremtette. Apja tanácsára mégis kitanult egy "tisztességes szakmát", női szabó lett, és színésznő nővére, illetve rendező ikertestvére árnyékában csak 1946-ban felvételizhetett - titokban - a színiakadémiára. Másodévesen már az Úttörő Színház színpadán találta magát, az ott ráosztott kisfiúszerepek azonban még sokáig kísértették.
 
Nőiességét legkorábban pantomim-művészként mutathatta meg: mivel az ötvenes években még a világhírű mozdulatművész, Marcel Marceau meghívására sem utazhatott Párizsba, bátyjával, Békés András rendezővel Ujjé, kinó! címmel indított pantomimsorozatot az Egyetemi Színpadon. A műsor ezernél is több előadást ér meg, s ennek köszönhette a Madách Színház meghívását is, amelynek 51 éve tagja. A Nemecsek-korszak óta alakította Arielt a Viharban, Esztert az Énekes madárban, vagy éppen Holle anyót, Erzsébet királynőt és Pénelopét. Mégis egyszemélyes színháza a legemlékezetesebb: A Nő!? című előadással 1969-ben indult sorozat olyan népszerűnek bizonyult, hogy már túl van a 30. bemutatón. Az színésznő Vidám Békés este, Cabaret Unique, Chat Noir, Diszkó Itala, vagy éppen Trallala és Lallala című egyszemélyes előadásokkal szórakoztatja közönségét immár négy évtizede, ma Piknik Békés Italával címmel láthatók műsorai.
 
Közben gyémántcsiszoló műhelyként jellemzett Gondolatiskolájában generációk egész sorából csalogatta elő a művészi képességeket, és úgy általában az emberi vonásokat a mozgás és a tánc segítségével. Barátai, Örkény István és Kurtág György tanácsára pedig memoárt (életrajzi regénynek álcázott korrajzot) jelentetett meg Hogyan lettem senki? címmel. Természetesen most is mozog, alkot, tervez, szervez. Két éve mutatta be szatirikus történeteket, aforizmákat rejtő új zsebkönyvét (Olvasd a buszon!), ötven év után újra dalokat rögzít vele a Magyar Rádió, a TÁP Színház vendégművészeként pedig nemrég "Békés-szobát" alakított a Bajor Gizi Színészmúzeum rendhagyó tárlatvezetésén. 
 
A Jászai Mari-díjas Érdemes művész március 23-án lesz 82 éves. A Magyar Televízió kettes csatornája március 21-én, szombaton az egyszemélyes színházról készült, Születésnapi piknik Békés Italával című ötven perces filmmel (14.35-től), majd a színésznő egy népszerű alakításával, Markos Miklós Micike és az Angyalok című 1987-es ifjúsági filmjével köszönti Békés Italát (15.25-től).