Tizenkét dühös ember az Újpest színházban

Színpad

A rendező Kovács István, a szereplők között van Nádas György, Balázs Péter, Kautzky Armand, Tahi Tóth László, Bitskey Tíbor, és felvételről Várkonyi Zoltán hangját hallhatják a nézők.

Mekkora az ember felelőssége egy élet iránt? Van-e joga halálba küldeni embertársát? Dönthet-e úgy, hogy nem lehet objektív? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Reginald Rose híres színműve, amelyből 1957-ben Sidney Lumet készített filmet Henry Fondával a kétkedő 8. számú esküdt szerepében. (Lumet ezen első rendezése több díjat is nyert.)

Az esküdtszék tizenkét ember, akinek élet és halál fölött kell dönteni. Minden az apja meggyilkolásával gyanúsított vádlott ellen szól, csak egyetlen esküdt bizonytalan abban, hogy bűnös-e. Nem mondja azt, hogy az apja megölésével vádolt fiú ártatlan, csak szeretné még egyszer végigbeszélni az ügyet, és nem gondolkodás nélkül a villamosszékbe küldeni valakit, s a darab percek múltán már nem is a tárgyalt bűnügyről szól, hanem az emberről általában.

Dr. Oláh Zsigmond, a 330 személyes színház és a művelődési központ igazgatója a peremszínházak összefogásának lehetőségéről beszélt a keddi budapesti sajtótájékoztatón, míg Körmendi Ferenc, a fővárosi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke e színházak fontosságát említette. Véleménye szerint színházbarát polgármesterekre van szükség, hiszen amikor a kultúrházakat építették, akkor nagy színháztermeket is terveztek hozzá, amelyekkel most valamit kezdeni kell. "Sok spontán szerveződő alkotóműhely alakult", - monda. Mivel ez a helyi közösségépítésben nagy szerepet játszik, munkájukhoz támogatást kell nyújtani - hangsúlyozta. És hogy ez nem üres beszéd, azt bizonyítja, hogy nemcsak a IV. kerület Újpest Önkormányzata, de a Fovárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága is támogatta a produkció létrejöttét, amelynek Kovács István színész-rendező 100 előadást jósolt.