Több mint négyszázezer forint a Rómeó és Júlia jegyekből

Színpad

(MTI) - A sikerprodukció belépői már a fesztivál kezdetére elkeltek, a játékok igazgatósága ezért jótékonysági aukcióra bocsátotta a produkció augusztus 18., 19. és 20-iki főpáholyának helyeit.

Egy pár jegy kikiáltási ára 30 ezer forint volt; a legtöbbet, 90 ezer forintot, két augusztus 18-ára szóló belépőért fizetett egy cég.

A Dóm téri színpadon Szinetár Dóra és Dolhai Attila főszereplésével, Kerényi Miklós Gábor rendezésében vasárnapig még négy alkalommal mutatják a fővárosban száz előadást megért darabot.

A jótékonysági licitálásból befolyó összeget a szabadtéri játékok igazgatósága a szegedi gyermekklinikát támogató "Szegedi gyermekszívek gyógyulásáért" Alapítványnak ajánlotta fel.

A felajánlott összegből műszert - infúziós pumpát, vagy az újszülöttek véroxigén-szintjét és szívműködését vizsgáló berendezést - vásárolnak, vagy a koraszülött intenzív osztály átalakítására fordítják - közölte az MTI-vel Katona Márta osztályvezető egyetemi tanár.

"Már régebb óta tervezzük az osztály átalakítását, az egy nagy kórtermet kisebb bokszokra osztanánk. A beruházás - a kivitelezéstől függően - legalább 3-4 millió forintba kerülne, az alapítványnak ehhez jelenleg másfél millió forintja van, ezt egészítené ki az árverésen összegyűlt pénz" - mondta a főorvos.