Balogh Rodrigó ENSZ-díjas színházrendező, Junior Prima díjas oktató közelmúltbeli jogesetekből, valamint személyes történetekből írt színdarabja a roma integráció számos olyan visszásságát felszínre hozza, amely a közbeszédben is alig jelenik meg, nem beszélve az irodalomról. Bár az elmúlt években a roma művészet nagyobb figyelmet kapott, főként az autentikus, illetve romanticizáló művek kerültek reflektorfénybe, miközben a jelenkor cigányságának problémáival alig foglalkozott a hazai kultúra. A Tollfosztás napjaink társadalmát mutatja meg és a roma integráció valóságát, annak minden abszurditásával, képmutatásával és borzalmával. A téma komolyságát a feldolgozás humora, a tiszta gyermeki világlátás és elbeszélésmód oldja, ugyanakkor teszi egyszerre még keményebbé. A gyerekek szemén keresztül egy olyan világ bugyrait ismerhetjük meg, amiről kevés és jobbára ferdített információ jut csupán el legtöbbünkhöz.
 |
|
Tollfosztás |
A színdarab öt fiatal egy napját követi végig, akik cigány gyerekeknek rendezett nyári táborból szöknek, és haza akarnak jutni. Számos viszontagságon keresztül megismerik egymást és a felnőttek világának sötét oldalait. Döntéseket kell hozniuk, megoldaniuk olyan problémákat, melyekkel gyerekek csak ritkán szoktak találkozni. Mindeközben múltjuk történetei is megelevenednek, amelyeket - más fiatalokéhoz hasonlóan - szülő-gyerek viszonyok, iskola, szerelem, vágyak, nehézségek és gyermeki játékosság határoznak meg. Ugyanakkor olyan bölcsességeket is megfogalmaznak, mintha már nem is gyerekek volnának, mintha már túl lennének az életen. A reális jeleneteket egyre álomszerűbb helyzetek követik, és fokozatosan szertefoszlik a remény, hogy még valaha hazatérhetnek. Bár a történet - mint végül kiderül - egy álmot jelenít meg, mégis a valóságról fest szigorú képet.
A komoly téma ellenére a gyerekek láthatóan élvezik a közös munkát, a tragikus történetek értelmezése és eljátszása nem viseli meg őket túlságosan. Vajon mi lehet ennek hátterében? A színdarabban szereplő fiatalok többnyire még iskolások, akik a próbafolyamat során az iskolaitól eltérő keretek között tanulhatnak, dolgozhatnak együtt. A rendező hangsúlyt fektet arra, hogy a közös munka a bizalomra, a közösen hozott döntésekre, a résztvevők felelősségvállalására épüljön. Míg az iskolában a gyerekek sokszor olyan elvárásokkal találkoznak, melyek köszönőviszonyban sincsenek saját képességeikkel, érdeklődésükkel, itt lehetőségük van mindent megvitatni, és csak azt kell megcsinálniuk, amit saját maguk vállalnak. Ebből adódóan vállalásaikat - pl. pontosság, szövegtudás - már nem csak a rendező kéri számon rajtuk, mint az iskolában a tanár, hanem, mivel a darabot közös ügyüknek érzik, egymást is bátorítják, ösztönzik a fiatalok.
Mindez nem csupán a gyerekek próbákon való teljesítményére hat, hanem iskolai eredményeikre is. A korábban "rossz tanulónak", "reménytelennek" ítélt gyerekek is egyre jobb jegyeket kapnak.
Az április 2-án a Thália Színházban debütáló darabot a tervek szerint több hazai és külföldi helyszínen is elő fogják adni a fiatalok. A rendező pedig különösen fontosnak tartja, hogy az előadást ne csak kőszínházakban játsszák, hanem közterületekben, parkokban is. "Nem minden ember tud elmenni a színházba, ezért a színház kötelessége, hogy elmenjen az emberekhez" - véli Balogh Rodrigó, aki szerint az oktatás és a művészet igenis lehet nyereséges, és nem csak állami forrásokból működtethető. "Fontosnak tartom, hogy a munkánkat ne az adófizetők forintjaiból valósítsuk meg, ezért csak magánalapítványoktól fogadtam el anyagi támogatást. Ezzel is bizonyítani szeretném, hogy a romaügyre nem csak pénznyelőként, hanem felelős társadalmi vállalkozásként is lehet tekinteni."
