Tolnay Klárira emlékeznek Mohorán

Színpad

 
 
(MTI) - A csesztvei hagyományőrzők dalos köszöntővel fogadják az emlékházban Mohora és Nógrád megye önkormányzata, a Tolnay Klári Egyesület képviselőit, valamint a portugál Mira Sintra és a szlovákiai Szaklabonya települések delegációit - mondta Balla István, az emlékház vezetője.
    
A népszerű színésznőre emlékeznek a megnyitó ünnepségen, amelyen műsort ad a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola, majd a római katolikus templomban rendezik meg a Vanmocsello duó csellókoncertjét.
   
A mohorai és a csesztvei asszonyok innen énekelve vezetik fel a közönséget a Tolnay Emlékparkba, ahol a falunapi forgatagban hagyományőrző együttesek mutatkoznak be, lesz tánc- és hastáncbemutató, fellép Karda Beáta. Tátrai Zsolt fotográfus-borászmester Tokaj reneszánsza című kiállítását Fekete István nyitja meg, az eseményt tokaji borkóstoló követi. A programban gasztronómiai bemutató is helyet kap, az érdeklődők megkóstolhatják a tájjellegű ételeket.
    
Mohorán 2008 szeptemberében Mádl Ferenc akkori köztársasági elnök nyitotta meg a Tolnay Klári Emlékházat. A művésznő pályafutását, privát életének pillanatait megörökítő fotóanyag, jelmezei, személyes tárgyai abban a faluban találtak otthonra, amelyről Tolnay Klári így írt: "Mohora a béke szigete, a világ közepe volt számomra". Az 1998-ban elhunyt híresség már nem láthatta a múzeumot, amelyben az ő dalai csendülnek fel, de személyesen is több tárggyal ajándékozta meg a gyűjteményt.