Továbbra is Tasnádi Csaba a nyíregyházi színház vezetője

Színpad

 Tasnádi Csaba, a régi-új igazgató

(MTI) - A tisztségre hárman pályáztak; Tasnádi Csabát, aki 1999 óta vezeti a nyíregyházi színházat, 39 szavazattal választották meg, hárman ellene voksoltak, három közgyűlési tag tartózkodott.

 
A szabolcsi közgyűlés a választás előtt kikérte a színház kollektívájának véleményét. A társulat nagy többsége, 48 tagja Tasnádi Csaba munkájának folytatása mellett szavazott, a másik két jelölt közül Bede-Fazekas Anna színművésznőre ketten, Dávid Zsuzsára, a Magyar Táncművészeti Főiskola tanárára kilencen voksoltak.
 
A nyíregyházi színház harmadik ciklusára készülő igazgatója újabb öt évre, 2014. június 30-ig szóló megbízást kapott az intézményfenntartó szabolcsi önkormányzat közgyűlésétől.
 
Pályázó riválisai közül Bede-Fazekas Anna egyébként nem vett részt a képviselő-testületi ülésen, Dávid Zsuzsa viszont fel is szólalt, hangsúlyozva: nem Tasnádi Csaba ellen pályázott, hiszen a jelenlegi színházi vezető eddigi tízéves munkáját elismeri és nagyra értékeli, hanem a teátrum tevékenységének megújítási szándékával szerette volna a posztot betölteni.
 
Tasnádi Csaba eddigi munkájának folytatását ígérte a képviselőknek, így a 98 százalékos színházi látogatottság megtartását és persze az Európa-hírű nyári Vidor Fesztivál folytatását is, amely ma már az öt legjelentősebb hazai kulturális esemény egyike, s a kontinens legnagyobb ingyenes világzenei rendezvénye.