Tucsni András a jelölt a zalaegerszegi színházigazgatói posztra

Színpad


FIMA_Zalaegerszegi_HevesiSandorSzinhaz_20080502_2.jpg
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház

(MTI) - A testület Tucsni András mögött második helyen Besenczi Árpád színművész pályázatát találta érdemesnek arra, hogy írója a zalaegerszegi színházat vezesse.

   
A zalaegerszegi közgyűlés kulturális bizottsága idén szeptemberben írt ki pályázatot a Hevesi Sándor Színház igazgatói állásának betöltésére. A felhívásra Besenczi Árpád, a József Attila Színház Jászai Mari-díjas, nívódíjas művésze, Tóth Gergely, a Budapest Balett ügyvezető igazgatója jelentkezett, rajtuk kívül megpályázta az igazgatói állást Falussy Lilla, aki 2003 és 2005 között dramaturgként dolgozott a zalaegerszegi színházban, valamint Tucsni András, a teátrum jelenlegi irodalmi vezetője, aki 1982 óta tagja a társulatnak.
   
Tóth Gergely visszavonta a pályázatát, így a szakmai bizottság három igazgatójelöltet hallgatott meg szerdán.
   
A színháztörvény által meghatározott összetételű bizottság tagja volt Gyimesi Endre polgármester, Gyutai Csaba kulturális ügyekért felelős alpolgármester, Vajda Márta, a Magyar Színházi Társaság titkára, Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, Csikos Sándor, a debreceni Csokonai Színház színművésze, Szikora János, az Új Színház művészeti vezetője, Nagyné Varga Melinda, az oktatási és kulturális tárca művészeti főosztályának vezetője, valamint a színház közalkalmazotti tanácsának képviselője és a színházban működő szakszervezet küldöttje.
   
A végső döntést a zalaegerszegi közgyűlés december 17-én, ugyancsak zárt ülésen hozza meg. Az új igazgató 2010. február elsejétől látja majd el a feladatát, megbízása öt esztendőre szól.
   
A színház volt igazgatója, Stefán Gábor ez év márciusában mondott le posztjáról. Az intézmény munkáját azóta Szabó József gazdasági igazgató irányítja.